A Telfordban élő történelem és politológia szakos tanár, Donald Fear minden kérdésre tudta a választ, a műsorvezető szerint „egyszerűen ott van a Google a fejében”.
A legutolsó egymillió fontos (mintegy 390 millió forintos) kérdés, mint mondta, 33 év történelemtanári pálya után nem okozhatott neki gondot. Ez a következő volt: Melyik kalóz halt meg 1718-ban, csatában a mostani Észak-Karolina partjainál? (A helyes válasz Feketeszakáll volt.)
A családban nem ő az egyetlen, aki nagy összeget nyert a vetélkedőn, a bátyja tavaly 500 ezer fontot vihetett haza - írja a Guardian.
Mint korábban írtuk, a brit vetélkedőben 2001-ben is volt egy győztes, de a bíróság szerint csalással nyert, így a nyereményét nem kapta meg, sőt pénzbírságot szabtak ki rá. Charles Ingram mind a mai napig tagadja, hogy társai köhögéssel jelezték neki a helyes választ. Erről szól a HBO-n futó Kvíz című minisorozat.
A magyar Legyen Ön is milliomos egyetlen nyertesével pedig itt közöltünk interjút.