Az egyik leghíresebb olasz dalt költötte át, azzal mondott köszönetet a csapatnak.
hvg.hu
Hat szezon, 118 futam, 55 dobogós helyezés – köztük 14 győzelem – és 12 első rajthelyes indulás után Sebastian Vettel távozik a Ferraritól. A német Formula–1-es versenyző egyike azoknak a sztároknak, akik, bár nagy reményekkel csatlakoztak a legendás olasz istállóhoz, nem tudták végső győzelemre vezetni. Legjobb ferraris éveiben, 2017-ben és 2018-ban is második lett a pontversenyben.
A Red Bull-lal négyszeres világbajnok Vettel – bár egy ideje már meglehetősen feszültnek tűnt a kapcsolata annak vezetésével –, dallal búcsúzott a maranellói istállótól, amihez az egyik leghíresebb olasz szám szövegét, az Azzurróét költötte át. Köszönetet mondott, boldogságot és egészséget kívánt:
Pedig ha nem ez lett volna a búcsúja – jövőre az Aston Martin névre válto Racing Pointnál versenyez majd – , bizonyosan nem lett volna kedve énekelni, mert a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon csak a 14. lett, az idényben csupán 33 pontot szerzett, így a 13. helyen zárt.
De ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek. A Sky operatőre szúrta ki, hogy a futam után sört osztott a csapattagoknak.
Majd elbúcsúzott csapattársától, Charles Leclerc-től is, akivel sisakot cseréltek. A sajátján azt üzente a fiatal monacóinak, hogy ő a legtehetségesebb versenyző, akivel F1-es pályafutása 15 éve alatt találkozott. „Ne vesztegesd el. De bármit is csinálsz, tedd örömmel, és mosolyogj. Köszönök mindent.”
„Oktatás, egészségügy, humántőke, infrastruktúra. Ezeket biztosan meg kell finanszírozni. És ekkor fog kiderülni, hogy gyakorlatilag semmi másra nem marad pénz.” Pogátsa Zoltán szerint a tanárok bérét meg kellene háromszorozni, Mészáros Lőrinc vagyonát viszont csak egyszet lehet elvenni. A közgazdászt Kacskovics Mihály Béla kérdezte.