„Az érettségi vizsgák írásos és szóbeli része is elmarad. A végső jegyet, az elmúlt évhez hasonlóan, a diákok jegyátlaga adja majd” – tájékoztatott Branislav Gröhling oktatási miniszter hétfőn. Az Új Szó azt írja, hogy az értékelés a tavaly alkalmazott rendszer mintáját követi: az érettségi bizonyítvány végső jegyeit az adott tantárgyból szerzett év végi, valamint az utolsó két év félévi jegyeinek átlaga adja majd.
A végzős diákok számára Szlovákiában a tanév május 14-én ér véget, a fenti módon megállapított érdemjegyet pedig legkésőbb május 19-én kapják meg. Amennyiben a diák nem fogadja el a jegyátlaga alapján meghatározott értékelést, lehetősége nyílik klasszikus szóbeli vizsgát tenni május 31-ig.
Magyarországon egyelőre szó sincs arról, hogy bármilyen változás lenne az érettségik lebonyolításában, igaz, legutóbb már Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a járványhelyzet függvényében döntenek majd az alig több mint egy hónap múlva startoló vizsgákról. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta, írásbeli biztosan lesz május elején, de a szóbelikre is érdemes készülni.
A most érettségizők úgy szaladnak neki a közoktatási tanulmányokat lezáró vizsgáknak, hogy az elmúlt másfél évben szinte nem ültek iskolapadban. A karanténoktatás korántsem olyan hatékony, mint a jelenléti, ráadásul a maturálókat a felnőtté válás szertartásaitól is megfosztotta a járvány.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: