Minden negyedik ember vallotta magát magányosnak a világjárvány első hónapjaiban a magánnyal és társadalmi elszigeteltséggel kapcsolatos legújabb uniós felmérés szerint az EU-ban. Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfői felmérése szerint a koronavírus-járvány kitörése óta megkétszereződött a magukat magányosnak érzők száma az unióban; Magyarországon az átlagnál kisebb mértékben növekedett ez a szám.

Az EU teljes lakosságát tekintve a 18-35 éves korosztályon belül négyszeresére nőtt a magányos emberek száma a 2016-os adatokhoz képest. A járvány idején a magányról szóló médiatudósítások száma is megkétszereződött EU-szerte, azonban tagállamonként igen nagy eltéréseket mutat, hogy az emberekben mennyire tudatosult a pandémia magányosságra gyakorolt hatása.

Az országspecifikus adatok azt mutatják, hogy a magányos emberek társadalmi aránya több mint 15 százalékponttal nőtt Bulgáriában, Észtországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Portugáliában és Svédországban. Ezzel szemben Belgiumban, Horvátországban, Csehországban, Görögországban, Magyarországon, Romániában és Spanyolországban ez kevesebb mint 10 százalékpontos növekedést mutatott ugyanebben az időszakban. Magyarországon ugyanakkor a magányosságot sokkal inkább egyéni problémának tekintették a felmérésben részt vevő válaszadók, míg más országokban inkább társadalmi problémaként kezelték.

Marija Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős európai uniós biztos azt mondta, hogy az új jelentés alapján

átfogóbb elemzőmunka indulhat annak érdekében, hogy Európa maradéktalanul megértse és kezelni tudja a magányosság és a társadalmi elszigeteltség problémáját.

A jelentés szerint a koronavírus-járvány drámai módon alakította át az európaiak életét és társadalmi szokásait. A kutatások azt mutatják, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség káros következményekkel jár a mentális és fizikai egészségre nézve, valamint a társadalmi kohézió és a közösségi bizalom szempontjából. A magányt és a társadalmi elszigeteltséget tehát egyre inkább közegészségügyi kérdésként kell kezelni, amely figyelmet érdemel és hatékony beavatkozási stratégiák kialakítását igényli. A járvány idején érzett magánynak még a pandémiát követő időszakban is következményei lehetnek.