Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A miniszterelnök az Iskolatáska című 1973-as dallal jelezte, hogy becsöngettek.
A Facebookra feltöltött kliphez csak annyit kommentelt Orbán, hogy
Becsöngettek. Vigyázzunk egymásra az iskolákban is!
Az Iskolatáska a Bergendy zenekar 1973-as Hétfő című albumán jelent meg. Demjén Ferenc állítólag azzal adta át a szöveget a zeneszerzőnek, Hajdú Sándornak, hogy „na, te, mázlista, megint a te dalodra írtam a legjobb szöveget!.”
A dalban szereplő Peti a beszámolók szerint egyébként létező személy, Bergendy István öccsének a fia.
Az Orbán Viktor által kirakott klip egyébként feldolgozás, két gyerek, Györe Borbála, Bachrati Gábor énekli a dalt.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.