szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Minden napra jut néhány tiltakozó intézmény.

Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban és a A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában, Miskolcon pedig a Földes Ferenc Gimnáziumban fognak tiltakozni a tanárok a kormány múlt heti sztrájkrendelete ellen – értesült csütörtökön a hvg.hu.

A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola 47 tanára írta alá a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatot, amelyben leszögezik, akciójuk nem irányul kollégáik vagy tanítványaik ellen, „sőt az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk”, de leszögezik, hogy a sztrájk alapjog. „A kormány rendeletével a veszélyhelyzetre hivatkozva teszi lehetetlenné a sztrájkot, miközben a veszélyhelyzet nem vonatkozik pl. a politikusokra, akik évértékelőket tarthatnak maszk nélkül tömegesen” – írják.

„A pedagógusok sztrájkjukkal fel akarják hívni a figyelmet a túlterheltségre, a megalázóan alacsony fizetésekre, arra, hogy hamarosan nem lesz, aki tanítson. A pályakezdő tanárok sorra hagyják el az iskolákat megélhetési gondok miatt, a pedagógustársadalom elöregszik. Nem fogadjuk el, hogy megpróbálnak szembeállítani a szociális ágazatban és az egészségügyben dolgozók bérköveteléseivel, jogosnak érezzük ezeket is és a pedagógusok és az oktatásban dolgozók bérének azonnali emelését is. A tárgyalásokon nem tekintik az érdekképviseleti szervezeteket partnereknek, nem maradt más eszköz a figyelem felhívására, csak a sztrájk” – áll a közleményben.

A gimnáziumok tanárai sorban jelentették be a héten, hogy egynapos polgári engedetlenséggel tiltakoznak a sztrájkrendelet ellen. Hétfőn a Kőbányai Szent László Gimnázium 12 pedagógusa nyitotta a sort, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnázium 17 oktatója nem tanított, szerdán pedig a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium közel ötven oktatója nem vette fel a munkát.

Csütörtökön a budapesti Szerb Antal Gimnázium 26, a Teleki Blanka Gimnázium 33, valamint a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumának négy pedagógusa csatlakozott a polgári engedetlenségi mozgalomhoz.

Az iskolájában egyedül sztrájkoló tanár: „Felnőtt, felelős polgárnak éreztem magam"

Orbán Viktor személyiségét, viselkedésének gyökereit, az őt befolyásoló legjelentősebb hatásokat és fordulópontokat rendszerezi a hvg360 barátok, kollégák, társak, tanárok emlékezései és rengeteg archív felvétel segítségével.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!