Bruce Willis felesége, Emma Hemming Willis egy szülőséggel foglalkozó lapnak adott interjút, ahol többek között arról is beszélt, hogyan hatott mentális egészségére férje betegsége. A 43 éves modell elmondása szerint az elmúlt hónapokban minden energiáját családjának szentelte, ezáltal magára nem jutott elég ideje.
Úgy gondolja, ha valakinek nincs rendben a mentális egészsége, azt a környezete is megsínyli, ezért érdemes jobban odafigyelni rá, hogy olyan dolgokra is szánjon időt, amitől jobban érzi magát – az ő esetében ez a rendszeres testmozgás.
Hemming azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy kihasználják az együtt töltött időt Willissel és két lányukkal: Mabel 10, Evelyn 8 éves. A Golden Globe- és Emmy-díjas színész márciusban jelentette be, hogy visszavonul, miután egy beszédkészséget érintő neurológiai rendellenességet, afáziát diagnosztizáltak nála.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: