Aleksandar Vucic: Szerbia nem rendezi meg az EuroPride 2022-t

A szerb elnök szombaton bejelentette: a Koszovóval szembeni feszültségek, valamint az élelmiszer- és energiaárak robbanása miatt nem rendezik meg az idén Belgrádba szervezett páneurópai melegfelvonulást.

  • hvg.hu hvg.hu
Aleksandar Vucic: Szerbia nem rendezi meg az EuroPride 2022-t

Aleksandar Vucic azután jelentette be a döntést, hogy korábban a hónapban több ezren tüntettek az esemény megrendezése ellen. Az elnök elmondta, nem boldog a döntése miatt, de Szerbiának más problémákra kell koncentrálnia. „Egy ponton túl nem tudunk mindennel foglalkozni. Boldogabb időkben megrendeznénk” – fogalmazott Vucic. Az okok között a Koszovóval szembeni feszültségeket, és a meredek áremelkedést említette – írja a BBC.

Az EuroPride 2022 szervezői kijelentették: mindenképp megtartják a szeptember 12-18. között zajló eseménysorozatot, a tiltás „illegális” és alkotmányellenes. A felvonulást 1992 óta minden évben más európai nagyvárosban rendezik meg.

A jelenlegi szerb miniszterelnök, Ana Brnabic az ország első női, nyíltan meleg politikusa korábban a kormány teljes támogatásáról biztosította a szervezőket.

Szélsőjobboldali pártok folyamatosan támadják az eseményt, Bánát megye ortodox püspöke pedig egyenesen azt mondta: mindenkit megátkoz, aki részt vesz az eseményen.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.