Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Aki ilyet csinál, azt a helyi törvények szerint minimum három hónapra, maximum két évre ki lehet zárni az utazásból. Az Air India az egyik utast csak harminc napra tiltotta el.
November 26-án az Air India munkatársai a New Yorkból Újdelhibe tartó járaton kénytelenek voltak intézkedni egy utassal szemben: a férfi annyira berúgott, hogy repülés közben levizelte az egyik utastársát. A CNN beszámolója szerint a férfit harminc napra tiltották el az utazástól.
Az amerikai portál szerint a Tata Group tulajdonában lévő légitársaság jelentette az esetet India repülésbiztonsági felügyeletének, a Polgári Repülési Főigazgatóságnak (DGCA), azonban a hatóság akadékoskodni kezdett. A DGCA szerint ugyanis a légitársaság munkatársai nem tartották be az utazási szabályokat megszegő utasokkal való bánásmód alapelveit, ebből pedig rendszerszintű hibákra következtetnek. A hatóság csütörtökön közölte: újabb részleteket, dokumentumokat kért be a légitársaságtól az esettel kapcsolatban.
De mi baja konkrétan a DGCA-nak? A részeg utas kitiltásának időtartamával van gondjuk: a hatályos indiai törvények szerint ugyanis ilyen esetben minimum három hónapra kell kitiltani a közlekedésből az elkövetőt, de lehet akár két évre is. Ráadásul az Air Indiának egy nagyon hasonló esettel és egy nagyon hasonló utassal is meggyűlt a baja decemberben: a Párizsból Újdelhibe tartó járaton szintén egy férfi vizelte le utastársát. A férfit Delhiben ugyan őrizetbe vették, a rendőrség azonban később elengedte, a légitársaság pedig közölte: a sértett kérésére nem tesznek feljelentést.
(Címlapképünkön az Air India logója látható.)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.