szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A színész kocsiját korábban már többször is lefotózták a Margit híd budai hídfőjénél a járdán, sőt már a kerületi polgármester is beszólt neki Facebookon, de úgy tűnik, nem igazán hatotta meg.

Kern Andrást megint – az utóbbi időben már sokadszorra – szabálytalan parkoláson kapták. A színész járdán álló kocsiját a 444 olvasója fotózta le a Margit híd budai hídfőjénél, éppen szemben azzal a hellyel, ahol egyébként máskor szokott járdára parkolni.

Ezúttal a Margit körút átellenes oldalán, a galéria előtt állt meg, majd átszaladt a pékségbe, ahonnan egy túrós pitével a kezében indult vissza a kocsihoz.

Kern már annyiszor állt fel a járdára a Margit körút és a Frankel Leó utca sarkán lévő pékség bejárata előtt, és már annyiszor fotózták le ott a kocsiját, hogy arra Őrsi Gergely II. kerületi polgármester is reagált Facebookon.

Kern ezek után azt nyilatkozta, hogy megbánta a szabálytalan parkolást, de szerinte az egész ügy „mélyen és súlyosan el van túlozva”, hiszen csak négy percet töltött a pékségben, és senkit nem akadályozott a közlekedésben. (Ennek ellentmond, hogy a parkolásról készült felvételeken az látható, hogy többen is állnak az autója körül.) A rendőrség azt közölte szeptemberben, hogy az ügyben szabálysértési eljárás indult, és a színész pár tízezres bírságra számíthat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!