Lakatos Levente: Mit várunk egy olyan társadalomtól, ahol a „buzi” szitokszónak számít?
Néhány évvel ezelőtt este kilencig álltak sorban az emberek a könyvheti dedikálásán, de a könyvek mellett podcastokkal, Youtube-csatornával és már egy saját kiadóval is gazdagította a birodalmát Lakatos Levente. Bár azt látja, hogy a legtöbb eladást általában a szórakoztató irodalom produkálja, úgy érzi, hogy a kiadói világban számkivetettként kezelik a műfajt. Nem riad vissza közéleti kérdésektől sem, és meggyőződése, hogy a tudatlanság a manipuláció legtökéletesebb táptalaja. Interjú.
hvg.hu: Új, Kiara Lord erkölcstelen randevúi címmel megjelenő könyvében a podcastjaiban többször szereplő pornószínésznő és egyben luxuseszkort szexuális kalandjait mutatja be. Milyen hatással lehet a Z generációs olvasóira és követőire, ha azt látják, népszerűvé lehet válni a szexmunkától?
Lakatos Levente: Habár a könyv kétségtelenül szexuális tartalmú, az én értelmezésemben nincsen feltétlenül erotikával teletöltve. Számomra az erotikának kellemes jelentése van, Kiara Lord lejegyzett esetei pedig sokkal inkább hajmeresztőek. Már a kötet előszavában is jelzem, hogy a történetek túlnyomó része megdöbbentő vágyakkal rendelkező férfiakról szól, nem ezek a sztorik teszik majd kívánatossá a szexmunkát. Eközben azt is gondolom, hogy éppen a dolgok tabusítása növeli az érdeklődést, hiszen az emberi természet ösztönösen kíváncsi, pláne, ha valami tiltott, elhallgatott. Kiara nyíltan beszél az őt ért megbélyegzésekről, ami szintén elriasztó hatású.
Azt pedig érdemes leszögezni, hogy a Z generáció sem hülye.
Sőt ez a már kütyüvel a kezében felcseperedett korosztály rendelkezik az eddigi legnagyobb információ-hozzáféréssel, és talán éppen ezért sokuk rendkívül kritikus gondolkodású. Azokat, akik szexmunkából fognak élni, egészen biztosan nem az én tartalmaimban elhangzott, az árnyoldalakat felfedő sztorik fogják erre az útra terelni. Az érdekes élettörténetek egyébként is világkép-szélesítésre valóak, nem lemásolandók.
hvg.hu: Mi akkor az üzenete a könyvnek?
L. L.: Nem kell minden könyvnek szájbarágós üzenetet tolmácsolnia, és nem mindegyiknek kell feltétlenül tanítania sem. Ezt a szépírók általában máshogy gondolják, meg is hagyom számukra ezt a privilégiumot. A regényeim bővelkednek tanulságokban, feszegetnek társadalmi kérdéseket, ez a Kiara Lord-könyv esetében sincsen másképpen, de a saját konklúzióját mindenkinek a maga feladata levonni belőle. Akár azt, hogy mennyit engedhet egy nő egy férfinak egy alapvetően kiszolgáltatott helyzetben. Sajnos sok olyan hétköznapi kapcsolat létezik, ahol a férfi a fő kenyérkereső, a nők pedig ezért többet nyelnek. Kiara például annak ellenére is határozottan kiáll magáért, hogy egyértelmű a viszony a vendégével. A kötet egyik különlegessége, hogy míg a hasonló beszélgetős könyvek interjúit általában szűk időintervallumban rögzítik, mi egy éven keresztül folyamatosan dolgoztunk, ezáltal Kiara jellemfejlődését is nyomon követhetik benne az olvasók. Egy év rengeteg idő, pláne, ha az ember intenzíven éli, a benyomások hatására pedig a korábbiaktól egészen eltérően láthatjuk az élet nagy kérdéseit. Azt hiszem, nem is kell begyöpösödötten ragaszkodni például fogadalmakhoz, hiszen a világ változik, mi is öregszünk, hagynunk kell alakulni a meglátásainkat.
hvg.hu: Több mint tíz éve ír szórakoztató irodalmat, két éve készít podcastokat. Meg tudna élni kizárólag a könyvírásból, ha nem lenne a Youtube-csatornája?
L. L.: Kérdés az, hogy milyen életszínvonalon. Évekig éltem kizárólag az írásból, a podcastből két éve származik bevételem, de annak a nagy részét általában vissza is forgatom különböző projektekbe. Az a könyvmennyiség, amit – az esetemben tizenhárom év alatt – betermel az ember, biztonságos anyagi körülményeket teremt, de ha kihagysz egy évet, ahogy az velem történt például a podcast elindítása idején, akkor jó szűkösre kell húzni a nadrágszíjat. Ha valaki arra számít, hogy már az első kiadott könyvétől kezdve csak és kizárólag az írásból tudja majd fenntartani magát, tévúton jár. Kifejezetten ritka, hogy ez így megvalósuljon, és az is általában külföldön történik, nem Magyarországon. Nagyjából a harmadik-negyedik sikeres kötetet követően lehet abban bízni, hogy az írás főállássá válhat.
Ha tudja, ki Lakatos Levente, akkor már az egekbe szökött a pulzusa
Vagy azért mert imádja, vagy mert utálja. De még az is előfordulhat, hogy fogalma sincs ki ő, pedig a leghosszabb rajongói sorral büszkélkedhetett a Könyvhéten. Rendhagyó portré Lakatos Leventéről, aki tudja, hogy jóképűnek tartják, de ő mégis inkább írna.
hvg.hu: Korábban az Ulpius és a Libri gondozásában jelentek meg a könyvei, majd saját kiadót alapított. Miért jutott erre a döntésre?
L. L.: Tapasztalatom szerint a magyar könyvpiacra az a jellemző, hogy a kiadókban túlnyomó részben olyan munkatársak dolgoznak, akik a szépirodalom szerelmesei, a szórakoztató műfajért nem túlzottan lelkesednek.
A legtöbb eladást általában a szórakoztató irodalom produkálja, ennek ellenére azt érzem, hogy a kiadói világban kicsit számkivetettként kezelik a műfajt.
Mindezekből kifolyólag arra eszméltem, hogy az írói márkám építése közben kifejezetten önjáróvá váltam, adta magát a következő lépés.
A könyvpiacon a kereskedők bizományosi rendszerben működnek, vagyis nem veszik meg a kiadótól a kinyomott könyveket, hanem elszámolnak az eladott példányszámokkal, és a náluk maradt köteteket egy bizonyos idő után visszáruzzák. Túlbecsült kiadás esetén tehát nem biztos, hogy megtérül a belefektetett összeg, ugyanis a kiadónál maradhat a maradék könyv. Ezért nekem kockázatosabb a kiadó működtetése, mint csak szerzőként leadni időnként kéziratokat. Utóbbi esetben nincs szükség részemről befektetésre, cserébe természetesen a bevétel töredéke üti a markom. A szerzők általában a bevétel 7-10 százalékát kapják meg jogdíjként.
Kiadóként az a kihívás, hogy minél pontosabban becsüljék meg a várható példányszámot, hiszen amellett, hogy a kereskedők egy szabad szemmel is kristálytisztán látható árrésért dolgoznak, ami akár az eladási ár 60 százaléka is lehet, a könyv piacon tartása is befektetést igényel. A könyvpiacon ritka a konstans fogyás, az esetek számottevő részében az újdonság hoz kiemelkedő eladást, néhány hónap elteltével a könyvek fogyása csöpögni kezd, a kinyomott példányokban viszont benne áll a nyomdaköltség.
hvg.hu: Mit gondol arról, hogy a korábbi könyvkiadóját, a Librit felvásárolta az MCC?
L. L.: Egyelőre nem látom, hogy történt volna az írókat, a kereskedő részéről pedig a kiadókat érintő változás. Többen aggódnak, hogy a kultúrából kinyert pénzek hová fognak vándorolni, és milyen célra lesznek elköltve, de nekem lényegében mindegy, hogy kinél realizálódik a kereskedői nyereség. Nincs beleszólásunk vagy ráhatásunk, hogy egy gazdasági szervezet hova, illetve milyen indokkal fekteti be a pénzét. Akkor sincs, ha ideológiában hozzánk közel álló vállalkozók hozzák meg ezeket a döntéseket. Lehet ezen moralizálni, de én feleslegesnek érzem. Egy esetleges árrésemelés viszont fájna, és nem csak a kiadóknak, hanem az olvasóknak és a sor végén a kereskedőknek is. Az elmúlt években a papír- és az energiaárak drágulása miatt a gyártási költség megemelkedett, ezért a könyvek árait sem lehetett a korábbi szinten tartani. Árrésemelés esetén további drágulásra lehetne számítani, ami esélyesen példányszámcsökkenéssel, tehát olvasóvesztéssel járna. Szerintem ez senkinek sem lehet célja.
Ki nem találná, ki volt a könyvheti dedikálások legnagyobb sztárja
Segítünk: nem Nádas Péterhez állt a legnagyobb sor.
hvg.hu: A podcastjeiban több, az LMBTQ-közösséghez tartozó vendéget szólaltat meg. A könyveiben is megjelenik a szexuális irányultság politikailag manapság megosztó kérdésköre?
L. L.: A könyveimben is jelen van a másság, és nem ritkán érintem a politikát is. A legnépszerűbb, Szigor című regénytrilógiám például kifejezetten politikai közegben játszódik. Vannak benne olyan pontok, amelyek áthallásosan ugyan, de utalnak az éppen aktuális társadalmi helyzetekre. A Szigorban például eljátszom a gondolattal, hogy mi történik, amikor a konzervatív királycsinálók egy titkoltan homoszexuális politikusukban látják a pártjuk egyetlen esélyét a hatalom megszerzésére.
hvg.hu: Tudja értelmezni a gyerekkönyvek lefóliázását?
L. L.: Nem látom értelmét a fóliás őrületnek, a propagandaszöveg erős túlkapás. Egyszerűen nem igaz, hogy a gyerek megfertőződhet a szivárványszínű meséktől. Ahogy az sem valóság, hogy a transzneműek gyerekeket akarnának átoperáltatásra biztatni az óvodákban vagy az iskolákban. Ezek valótlanságok, ezért is tartom az egészet szürreális kezdeményezésnek. Ahogy a gyerek nem akar például a Némó nyomában című rajzfilmtől halacskává válni, érzékenyítő meséktől a kisfiúk melegek vagy királylányok sem szeretnének majd lenni.
Az érzékenyítésnek nem az egyén identitásának átalakítása a célja, hanem az, hogy a gyerek ne váljon ítélkező, másokat megalázó felnőtté.
Érzelmi intelligenciát fejleszt, amiben persze a szülőnek is kardinális szerepe van. Annál is inkább szükség lenne erre, mert legkésőbb a középiskolás éveiben a gyerek találkozni fog tőle eltérő szexuális vonzalmú kortársakkal. Ez elkerülhetetlen. Az ismeretlen pedig ijesztő, ami ellen a legegyszerűbb védekezési forma a kegyetlenkedés és a totális elnyomás. Így válik egy gyerekből iskolai zaklató, majd sajnos nagy eséllyel felnőtt korára is magával viszi ezeket a látszólag bevált, rossz eszközöket, és ne adja az ég, bántalmazó lesz belőle.
Azért lehet kriminalizálva, a pedofíliával összemosni sokak fejében a homoszexualitást is, mert magas az ismeretlenség-faktor. Az LMBTQ-közösség tagjai sokáig önvédelemből kifejezetten láthatatlanok voltak, hiszen nem is olyan régen még a másság bűncselekménynek számított. Több generáció zsigereiben ott él a megvetés, a félelem. A közös ellenségkép köztudottan összekovácsoló erővel bír, a legegyszerűbb olyanokat középpontba helyezni, akikről a célközönség a legkevesebb információval, tapasztalattal rendelkezik. A tudatlanság a manipuláció legtökéletesebb táptalaja. Mit várunk egy olyan társadalomtól, ahol a „buzi” szitokszónak számít?
hvg.hu: Amellett, hogy ír, podcasteket készít, elkezdett megjelenni a televízió képernyőjén is. Miért látta ennek szükségét?
L. L.: A televíziózás mindig is izgatott, azonban elsősorban inkább műsorkészítői, műsorvezetői ambíciókkal. A húszas éveimben vezettem műsort a Magyar Televízióban is, aztán más irányba kanyarodott az életem. Az újbóli szereplésben lehetőséget láttam az olvasói követőbázisom növelésére. De több traumatikus élmény is ért már a csatornáknál; az első nagyszabású tévés műsorban, amelyben versenyeztem, hamar rádöbbentem, hogy egy kicsit eltévedtem.
hvg.hu: Mi történt? Mi volt ez a traumatikus élmény?
L. L.: A felvétel során szerzett benyomások azt bizonyították, hogy nem elsősorban a megszerzett tudás kamatoztatása, hanem a parádézás az elvárás. Ezt annak ellenére sem realizáltam idejében, hogy akkor már több mint tíz éve a médiában vagy annak közelében dolgoztam. Úgy éreztem, hogy olyan helyzetbe kevertek, amire én nem azzal a hevességgel reagáltam, amit a készítők vártak, és ezért leszerepeltem a szemükben. Eközben viszont azt látom, hogy a tévénézők mára valamelyest elteltek a túlságos ripacskodással. Ha nem is legmélyenszántóbb gondolatokra kíváncsiak főműsoridőben, vágynak arra, hogy valamennyire gondolkodhassanak a látottakon.
hvg.hu: Vállal még tévés szereplést?
L. L.: Nem vagyok gyáva típus, szeretek a traumáimmal szembenézni és orvosolni azokat. Nem zárkózom el a tévés szereplésektől, de szemfülesebben állok hozzá, megtanultam nemet mondani. Korábban, némi megfelelési kényszerrel küzdve úgy éreztem, azzal, ha elutasítok egy-egy felkérést, gyökerestől tépem ki a lehetőséget. Ma már nem vállalok el olyan feladatokat, amelyeken érzem, hogy nem önazonosak. A Sztárbox című műsorban való szereplésemet például visszamondtam, mert a felkészülési időszak elkezdését követően azt éreztem, olyan dolgot csinálok, amihez nincs tehetségem, ambícióm, és ez végeredményében csak személyes kudarchoz vezethet. Nem akarok mindenáron a televízióban szerepelni, nem fogok magamból kifordulni csak azért, hogy képernyőn legyek.
Tudom, hogy sok műsor esetében éppen a teljes komfortvesztéstől válik izgalmassá az adott szereplő, de ezeket a lehetőségeket boldogan átadom másoknak. Szeretek kilépni a komfortzónámból, új tapasztalokat szerezni, ám ha nem találok egy minimális kapaszkodót a valóságommal, csetlő-botló idiótává válok a képernyőn, amiből már azt hiszem, kinőttem. Amióta ezeket a felismeréseket megtettem, kifejezetten kellemes tévés tapaszlatokkal is gazdagodtam. A műsorvezetés természetesen jobban érdekelne a szereplői státusznál, fejlesztem is magamat benne, de akkor sem fogok kétségbe esni, ha ezek a lehetőségek nem térnek vissza az életembe.
Lakatos Levente ötszörös Aranykönyv-díjas író, tartalomgyártó. A thriller és a modern romantika műfajában alkot 2008 óta, idén jelenik meg első riportkönyve. A JOY Social Media Award háromszoros díjazottja: #mindigjelenvagyok, #alkotóvagyok és #bestofpodcast kategóriákban. Az InStyle magazin a Képes vagyok tenni az elfogadásért díjjal értékelte a munkásságát. Aktív podcaster a Levente klubja YouTube-csatornáján. A Dopamin Könyvkiadó alapítója.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
