Kigyulladt Papadimitriu Athina háza vasárnap hajnalban – írta meg a Bors. A színésznő, aki egyedül él egy falu végén, hajnalban hatalmas zajra ébredt:
Éreztem, hogy valami nagy baj van, azonnal kiugrottam az ágyból, mentem a hang felé... A folyosót már beborította a füst, de mentem tovább, és ahogy a kazánházba benyitottam, méteres lángok álltak, mint egy indián máglya. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak.”
Arról is beszélt, hogy nemrég megrendelte a Gondosórát, amelynek a segítségével beszélni tudott egy diszpécserrel, miközben párhuzamosan a tűzoltókat is hívta. A színésznőhöz mentő és tűzoltó is érkezett, elmondása szerint megdicsérték a szakemberek azért, hogy visszacsukta a kazánház ajtaját, mert így a tűz oxigén nélkül maradt, majd magától kihunyt, nem terjedt tovább. A károk azonban így is jelentősek.
„Cserélni kell a bojlert, a vezetékeket, s úgy néz ki, a kazánt is és mindent, amit a tűz tönkretett. Most napokig nem lesz áramom, így vizem se” – mondta Papadimitriu Athina. – „Pár éve előrelátó voltam, és építtettem egy téglakályhát, hiszen én a kazánban is fával fűtök, amit most használok is, hogy ne fagyjanak el a csövek, a vezetékek. Szerencsére Elektra lányom három házzal odébb lakik, aludni átmegyek hozzá.”
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott korábban 250 ezer felhasználóról posztolt, majd utána korrigált, hogy ennyien regisztráltak a programba. A kettő pedig nem ugyanaz, ugyanis átlagosan 90 nap, amíg az idősek megkapják az órát.