„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott korábban 250 ezer felhasználóról posztolt, majd utána korrigált, hogy ennyien regisztráltak a programba. A kettő pedig nem ugyanaz, ugyanis átlagosan 90 nap, amíg az idősek megkapják az órát.
Apró ellentmondásra hívta fel a figyelmet a Népszava Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadójának bejelentésében: Nyitrai a Facebook-oldalán azt írta, hogy a Gondosóra program 250 ezredik felhasználója Esztergályos Cecília, viszont később már nem negyedmillió felhasználóról beszélt, hanem azt mondta, 250 ezren regisztráltak a programba. Ez pedig a lap szerint csupán az egyik furcsaság a sok közül, amit a programmal kapcsolatban észrevettek.
A Gondosóra a gyakorlatban annyit jelent, hogy a regisztrációt leadót 65 év felettiek kapnak egy készüléket, amely lehetővé teszi, hogy ha rosszul lesznek, vagy bajba kerülnek, akkor egy gombnyomással segítséget hívjanak magukhoz.
A program oldalán például az áll, hogy „a sikeres regisztrációt követően (tehát az adategyeztetés megtörténtével) néhány hónapon belül számíthat a Gondosóra kézbesítésére”. A lap azonban azt írja, hogy információik szerint nem zökkenőmentes az órák kiszállítása, sokat kell várni rájuk. A központi ügyfélszolgálat kommunikációja szerint 90 nap az átfutási idő jelenleg.
Arra a kérdésre pedig sem a Miniszterelnökség, sem a Belügyminisztérium, sem pedig a program megvalósításáért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda nem válaszolt, hogy pontosan hány Gondosórát adtak át. A lap megkérdezte magát Nyitrai Zsoltot is erről, választ azonban nem kaptak. Válasz kizárólag a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettől (NSZI) jött, akik annyit írtak, hogy ők nem illetékesek az ügyben.
Korábban Ujhelyi István EP-képviselő is próbált pontos adatokhoz jutni a programmal kapcsolatban, azonban az állami szervek közérdekű adatigényléseire sem válaszoltak.
A program azonban nem csak az időseknek jön jól: a beruházás 104 milliárd forintba került és informatikai hátterét a 4iG Zrt. dolgozta ki. Az adatkezelés pedig minimum furcsa: 2022-ben a választások előtt előfordult, hogy egyes órákon keresztül buzdították szavazásra az időseket.
(Címlapképünk archív, illusztráció.)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.