Vasárnap helyett miért szombaton rajtol a Forma–1-es szezon?

Bahreinban és Szaúd-Arábiában is módosított menetrend szerint állnak rajthoz a versenyzők.

  • hvg.hu hvg.hu
Vasárnap helyett miért szombaton rajtol a Forma–1-es szezon?

Ezen a hétvégén elrajtol a 2024-es Forma–1-es szezon, a pilóták 24 futamon át versengenek majd egymással a világbajnoki címért.

Az év első két futamát azonban szokatlan időpontban, vasárnap helyet szombaton rendezik. Ebben a helyszín és az időzítés is szerepet játszik. Idén ugyanis március 10-én, vasárnap kezdődik a ramadán, a muszlimok böjti szent hónapja, a Forma–1 pedig tiszteletben tartja a házigazda Szaúd-Arábia vallási megfontolásait, ezért szombaton rendezi meg az év második nagydíját.

Emiatt azonban az első nagydíj időpontja is módosul, az FIA szabálykönyve szerint ugyanis két futam között legkevesebb hét teljes napnak kell eltelnie, ezért Bahreinban is szombatra kerül a futam.

Vagyis az első két helyszínen így alakul a menetrend: csütörtökön bonyolítják le a két szabadedzést, pénteken a harmadik szabadedzést és az időmérőt, szombaton pedig a futamot.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.