Azahriah Orbánról: Szívesen láttam volna a koncertemen, de elmondtam volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie
A Le Monde hosszú cikket írt Azahriah-ról, aki a lap szerint a miniszterelnök kihívója.
hvg.hu
Orbán Viktor kihívója és antipopulista popsztár – így emlegeti a francia Le Monde Azahriah-t, akit többoldalas portréban mutat be. A lap újságírójának Azahriah többek között arról beszélt a tripla stadionkoncertje kapcsán, hogy a kormánymédia néhány nappal az események előtt arról cikkezett, hogy tömegével adják el a jegyeket. Miközben szerinte az egész „baromság” volt, és alig volt üres szék a három koncerten – írja szemléjében a Telex. A jegymizéria hátteréről korábban itt írtunk, a koncertről pedig itt.
A Le Monde Azahriah közéleti szerepvállalását, a kormánypropagandát bíráló dalszövegeit is említi, Taylor Swiftéhez hasonlítva az itthoni közéletre gyakorolt hatását. A cikkben azt írják, hogy a Fideszen belül is aggodalomra adott okot az előadó népszerűsége és kormánykritikája, és szerintük ezért sem mertek nagyon nekimenni Azahriah-nak azok után, hogy felszólalt az influenszertüntetésen, amit a kegyelmi botrány kitörésekor szerveztek.
Szerinte, „gyanús”, hogy Orbán Viktor TikTok-oldaláról eltűnt az Azahriahról szóló videó.
Az újságíró Azahriah korábbi újpalotai otthonába is ellátogatott, ahol most a popsztár nagybátyja, Baukó Csaba él, aki bevallottan Fidesz-szavazó. A cikkben ő is megszólalt: elmondta, hogy azt tanácsolta Azahriah-nak, ne formáljon politikai véleményt, mert csak problémákat szülnek a megszólalásai.
Azahriah a saját bevallása szerint ugyanakkor továbbra is zenészkarrierben gondolkodik, nem tervez politikai szerepvállalást. Arra a kérdésre, hogy mit tett volna, ha Orbán Viktor is elment volna valamelyik koncertjére a Puskásba, azt válaszolta: „Szívesen láttam volna a koncertemen a közönség soraiban, de azt is elmondtam volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie.” Habár pártpreferenciáját nem árulta el, azt megjegyezte, hogy érdeklődéssel követi Magyar Pétert a színre lépése óta. Ez valószínűleg kölcsönös, Magyar ugyanis ott volt az egyik stadionkoncertjén, mások mellett Nagy Ervin és Rost Andrea társaságában.
A cikkben azt is írják, hogy Azahriah-t most elsősorban az érdekli, hogyan építhetne komoly karriert külföldön, amely még egyetlen magyar popsztárnak sem jött össze – akárcsak a tripla arénakoncert.
A 21 éves self-made man influenszerből lett szupersztár Puskás-triplája példa nélküli, és nem egyszerűen magyar poptörténeti szenzáció, hanem több szempontból egy új generáció térnyerésének kitörölhetetlen jele is. Valamint az elmúlt másfél évtizedben történtek következménye is.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?