Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

A katolikus egyházfő ugyanazt az Elnöki Szabadság-érdemrendet kapta az USA leköszönő vezetőjétől, mint Soros és Messi.

  • HVG HVG
Ferenc pápát is kitüntette Joe Biden

Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki Joe Biden amerikai elnök Ferenc pápát szombaton – jelentette be a Fehér Ház.

Az elnök telefonon beszélt a katolikus egyházfővel, aki megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését. Biden szerint Ferenc pápa “a hit, a remény és a szeretet olyan fénysugara, amely bevilágítja az egész világot” – derült ki a tájékoztatásból.

Négyéves elnöki ciklusa alatt ez volt az első alkalom, hogy Biden “kitüntetéssel” (“with distinction,” vagyis a “sima” kitüntetéshez képest ez egy megkülönböztetett figyelmet jelent, ötös helyett csillagos ötöst, ha úgy tetszik) adományozta valakinek az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Biden – alelnökként – maga is “kitüntetéssel” kapta meg az érdemrendet Barack Obama volt elnöktől 2017-ben.

Joe Biden a héten Olaszországba utazott volna, és az eredeti tervek szerint személyesen is találkozott volna Ferenc pápával, de a kaliforniai erdőtüzek miatt lemondta a látogatást.

Biden nemrég ugyanezzel az Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki mások mellett Soros Györgyöt és Lionel Messit is, de őket az érdemrendnek nem a pápának járó “kitüntetett” verziójával jutalmazta meg.

(via MTI)

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.