A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A tűzvész nem válogat, de az egyenlők között vannak egyenlőbbek.
Továbbra is pusztít a tűzvész Los Angelesben, ugyanakkor akinek van rá pénze, igénybe veheti a magántűzoltók méregdrága szolgáltatásait is – írja a New York Post.
A portál a Daily Mail alapján azt írja, hogy a magántűzoltók, akik többnyire hasonló felszereléssel dolgoznak, mint az államiak, óránként akár 2000 dollárt is elkérhetnek.
Miközben a magántűzoltó cégek hatalmas üzletet bonyolítanak, a szolgáltatásaikat igénybe vevő tehetős kliensek a kommentelők heves haragjával találták szemben magukat.
Nemrég arról számoltunk be, hogy a kaliforniai tűzvész áldozatai közül sokan attól tartanak: minden figyelmet elvon az ő tragédiájukról az, hogy a gazdagoknak is leégnek a házaik.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.