Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Szacsvay Lászlóval közölték, vigye haza a feleségét a hospice-házból, mert zavarja a haldoklókat

A színész azt nem mondta el, melyik hospice-házban történt a felháborító eset.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Szacsvay Lászlóval közölték, vigye haza a feleségét a hospice-házból, mert zavarja a haldoklókat

Telt ház előtt vetítették a nemrég véget ért 44. Magyar Filmszemlén Hevér Dániel filmjét, a Valami madarakat – írja a Blikk. A főszerepet Szacsvay László játssza, ő Béla, a magányos öregúr, aki akarata ellenére idősek otthonába kerül.

A lap emlékeztet rá: a színész nemrég, hosszas ápolás után elvesztette a feleségét. Mint arról beszámoltunk, 2023-ban, 68 éves korában meghalt Csicsay Claudia fotós, aki évekkel korábban súlyos balesetet szenvedett: kizuhant a lakásuk ablakán, és azóta a férje, Szacsvay ápolta.

Nehéz volt számomra a filmforgatás, mert akkor vesztettem el a nejemet, akit hosszú évekig ápoltam. Jól tudom, milyen állapotok uralkodnak az egészségügyben az ápolás terén, hiszen magam is súlyos betegségből kerültem ki. De ami a feleségemmel történt az élete utolsó időszakában, az megdöbbentő volt a számomra… Bekerült egy budapesti hospice-házba, nem mondom meg, melyikbe, és egyik alkalommal azzal fordult hozzám egy Katika nevű kedves nővér, hogy szeretné, ha elvinném a feleségem. „Mi a probléma vele?” – kérdeztem, mire azt válaszolta, hogy éjszakánként olyan hangos, hogy zavarja a haldoklókat. Szóhoz se tudtam jutni, összecsomagoltam és hazavittem…”

– idézi a lap Szacsvayt.

Megműtötték Szacsvay Lászlót

A színművésznek csak egy napot kellett kórházban töltenie nyáron, azóta lábadozik.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.