Nagyobb bajt okozhatnak a házi víztisztító berendezések, mint amennyi a hasznuk

Kockázatot hordoznak az otthoni víztisztítók a Semmelweis Egyetem közleménye szerint.

Azt írják, Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk, hiszen az ivóvíz a leggyakrabban vizsgált élelmiszerünk. A hatóság évente legalább négy alkalommal, településmérettől függően akár több százszor ellenőrzi a minőségét, és az eredményt nyilvánosan közzé is teszi. Ennek ellenére az otthoni víztisztító berendezések népszerűsége növekszik.

Pándics Tamás, az egyetem Közegészségtudományi Tanszékének vezetője szerint sokan egy már nem létező probléma miatt vásárolnak ilyen berendezést, vagy olyan okból, amelynek a megszüntetésére egyetlen víztisztító berendezés nem alkalmas.

Magyarországon a víz szennyezői közül a geológiai eredetűek a dominánsak. A magyar vízbázisok jelentős részét érintette a kőzetekből származó arzén, ám az arzénmentesítő kezelésnek köszönhetően nagyon ritka esetek kivételével ez a probléma már nem áll fenn. „A nyersvíz és a hálózatra bocsátott víz minősége a vízóráig bezárólag jellemzően kiváló, ezt követően a tulajdonos felelőssége az esetleges kockázatok, például lakáson belüli ólomtartalmú csövekből származó ólomszennyezés megszüntetése” – magyarázta Pándics Tamás.

Sokan azért vásárolnak víztisztító berendezést, mert úgy vélik, hogy a csapvíz mikrobiológiai szempontból nem megfelelő. Ez azonban a közműves ivóvízben nagyon ritka, sőt maga a víztisztító hordoz mikrobiológiai kockázatokat: gyakran lépnek fel olyan mikrobiológiai problémák, amelyek a készülék nem megfelelő üzemeltetéséből adódnak. „A víz nem steril közeg, számos mikroszkopikus élőlény fordulhat elő benne, ám ezeknek egészségünk szempontjából nincs jelentőségük, ameddig nem teremtünk a szaporodásukhoz megfelelő környezetet” – idézi a közlemény a szakértőt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy

baktériumok szaporodhatnak el, ha nem kellő rendszerességgel, nem előírás szerint cserélik a szűrőket, vagy ha a felhasználó kezéről szennyeződés jut a szűrőre, amikor azt behelyezi a szűrőházba, vagy tisztítja.

A könnyen hozzáférhető elemek megfelelően karbantarthatók, teljeskörűen fertőtleníthetők. A nehezen elérhető, zárt elemeken, belső járatokban azonban könnyen elszaporodnak a mikroorganizmusok – és nemcsak a víztisztítókban, hanem például a párologtatókon vagy az inhalátorokon is.

„A műanyagokat kifejezetten szeretik a baktériumok, a nedves, párás környezetben akár kórokozók is megtelepedhetnek. Nem feltétlenül okoznak megbetegedést, de a kockázat fennáll” – figyelmeztetett Pándics Tamás. Arról is beszélt, hogy Magyarországon valamennyi ivóvízzel érintkező anyagot – csövet, szerelvényt – bevizsgál a hatóság forgalomba hozatal előtt. A tesztek az ezekben található kémiai anyagokra, az összetevők kockázataira összpontosítanak, amelyek a vízminőséget ronthatják. Ám azt, hogy a vízzel érintkezve milyen biológiai anyagok keletkeznek a felületükön, egyelőre nem vizsgálják. Az ivóvíztisztító kisberendezésekben a bakteriális növekedést is nyomon követik. Nagyon összetett készülékekről van szó, amelyeknek sok kockázata rendszerint jóval nagyobb, mint a vízhálózatból származó vízé.

Ugyancsak gyakori érv a készülékek vásárlása mellett a kezelt vezetékes víz klóros íze és szaga. A készülékek többsége aktív szenet tartalmaz, amely ezeket csökkenti. Önmagában azonban ez az előny eltörpül a készülékek használatából fakadó kockázat mellett a szakértő szerint. Azoknak, akiket zavar a klórszag, azt tanácsolta: öntsék kancsóba a vizet, hagyják állni tizenöt percig, és azután fogyasszák el.

Mindezzel együtt érdemes figyelemmel kísérni a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatszolgáltatását. E szerint – írta meg a múlt héten a G7 – jelenleg 137 településen nem felel meg a csapvíz minősége az egészségügyi előírásoknak.