Nemrégiben Szegeden két iskolában is elzárták a vízcsapokat a megengedettnél magasabb koncentrációjú ólomtartalom miatt. A hír hallatán néhány környéken élő úgy döntött, megvizsgáltatja az ivóvizet. Az eredmény: két szomszédos önkormányzati bérlakásban a csap megnyitásakor kifolyó vízben a megengedett érték többszörösét mérték. Néhány perc vízfolyatás után már alig haladta meg az ólomtartalom a határétéket.

A napokban egy fővárosi lakástulajdonos panaszkodott, hogy a frissen felújított lakásában mérték a megengedett szint csaknem hatszorosát az ivóvízben. Vagyis a probléma korántsem csak Szegedet érinti.

Ezekre kellene milliárdokat költeni

„Öt-hatszorosát mérték a megengedettnek” – jegyezte meg egy budapesti, belvárosi lakását felújító férfi a Facebookon. Azt is leírja, hogy lényegében tehetetlen, mert fogalma sincs arról, hogy az épületben melyik lakásban hány éves csövek futnak, melyik lehet a ludas a szennyezésben. A vizsgálat még a kisebbik dolog, hiszen azt pár ezer forintért is el lehet végeztetni, a felújítás költsége viszont már komoly tétel.

„Ketyegő bombaként ott lapul” – jegyezte meg a fővárosi ólomproblémáról Nagy Edit, a Magyar Vízközmű Szövetség főtitkára. Régi házakban futó vezetékekben, de a városi hálózatokban is vannak még ólombekötések, a végleges megoldást a csere jelenthetné, de az nagyon drága. Egy lakás „ólommentesítése” több százezer forintba kerül, az öreg házak lakói aligha képesek saját zsebből kifizetni a cseréket, így viszont a felújításba belefogók úgy érezhetik, hogy lyukas zsákba öntik a pénzüket, mivel a kicserélt csövekbe kerülő víz a többiek „ólmos” vezetékein folyik át.

MTI / Czeglédi Csaba

Az ólomcsövek nem feltétlenül jelentenek veszélyt, magyarázza Nagy Edit. A szakember szerint a régi vezetékekben a csövek falán olyan lerakódások is lehetnek, amelyek nem engedik kioldódni az ólmot. Főként akkor jelentkeznek a gondok, amikor megbolygatják a rendszert, magyarul egy lakó felújítja a lakásához tartozó rendszert, de a házon belül még vannak ólomvezetékek vagy egyéb ólomból készült alkatrészek.

Tehát valójában akkor „önthetnek tiszta vizet a pohárba” megnyugtató módon, ha egy tömbön belül minden lakásban kicserélik a rendszert, ennek pedig egyelőre kicsi az esélye. A Víziközmű Szövetség főtitkára szerint elsősorban a házakon belüli rendszereket kellene rendbe hozni, ugyanis a szolgáltatók mérései alapján a közhálózatokon átfolyó ivóvíz minősége rendben van. A folyamatos mintavételek szerint például a fővárosban az ivóvíz átlagos ólomtartalma a megengedett érték töredéke, 1,5 mikrogramm/liter.

Házon kívül

A Víziközmű Szövetség közleményt adott ki a múlt héten, amelyben megerősíti, hogy a szolgáltatók megfelelő minőségű ivóvizet biztosítanak minden településen. Bár a rendelet szerint a fogyasztási helyeken kell mérni az ivóvíz minőségét, ezt a vízművek a közintézményekben végezhetik el, magánlakásokban nem mérhetnek a tulajdonos hozzájárulása, akarata nélkül, ott a lakóknak kell gondoskodniuk erről. A hálózati mérések pedig jó eredményeket mutatnak.

Annak ellenére van ez így, hogy a fővárosi hálózatban 4600 ólombekötés található, ahogy ez egy, a budapesti ivóvíz egészségesebbé tételére elnyert KEHOP pályázat projekt-összefoglalójából kiderül. A 27 milliárd forintos pályázat lebonyolítására kiírt közbeszerzést tavaly tavasszal nyerte el egy magáncég. Megkerestük a Fővárosi Vízműveket, hogyan áll a fejlesztés, de cikkünk megjelenéséig nem jött válasz, ahogy a projekt lebonyolításával megbízott cég ügyvezetőjével sem tudtunk egyelőre beszélni.

Ha van uniós pénz, miért kell állami támogatás?

Az állami segítségre azért volna szükség, mert a főként önkormányzati tulajdonban levő hálózatok rekonstrukciójára az Európai Unió nem biztosít keretet, csak az egészséges vízellátás új technológiáját, fejlesztését finanszírozza. Így a már említett fővárosi projekt összefoglalójában is a hálózat lassú áramlási sebességének növeléséről, a vezetékekben a megnövekedett tartózkodási idő küszöbölésének szükségességéről írnak, valamint arról, hogy az úgynevezett kisvizes időszakokban (amikor az alacsony csapadékszint miatt a vízszint is visszaesik) a szennyezettség is megnőhet. Az ellátás és ezzel együtt a minőség javítását a hálózati hidraulika átalakításával, a kutak szűrőfelületének növelésével érnék el. Vagyis a hálózat cseréjére vonatkozó része nincs a pályázatnak.

Fülöp Máté

Mindkét területen (a lakásokban, illetve a zömmel önkormányzati tulajdonú vezetékrendszerek esetében) az államnak kellene beszállni, vélekedik Nagy Edit. A Magyar Víziközmű Szövetségnek van is megoldási javaslata: a lakosoknak az Otthon melege programban vagy annak mintájára segíthetne, a településeknek pedig egy tízéves támogatási konstrukciót indíthatna. Persze ahhoz, hogy rend legyen, azt is pontosan tudni kellene, hogy hol van valós veszély, hol vannak beépítve az ólomvezetékek. Ezt azonban egyelőre csak megbecsülni lehet.

Nagy Edit szerint hasonló a probléma az ország egy részét érintő ivóvízminőség-javító programoknál is, legalábbis, ami a hálózatok elöregedését illeti.

Hiába költöttek el milliárdokat az új technológiákra, ha a vezetékek több mint fél évszázadosak, amelyeken már ott vannak a lerakódások, amelyeket a nyomásváltozás, vagy az új technológiával tisztított víz belemos a hálózatba.

Magyarul, az egész hálózatra nagy felújítások várnának, amire viszont az unió nem ad forrást, az ő álláspontja az, hogy fejlesztésekre, technológiára biztosít keretet, de a hálózatot már cserélje ki a tagállam.

Van pénz, de mire folyik el?

Nincs szervezett vizsgálat az ivóvíz ólomszennyezettségének a mérésére, szinte véletlenszerűen derül ki, hogy a csapból, közegészségügyi szempontból aggályos összetételű víz folyik. Az említett szegedi iskolai esetekre úgy derült fény, hogy az intézmények önként jelentkeztek egy országos projekt kínálta lehetőségre, hogy megvizsgáltassák laborban az ivóvizet, amelyet évek óta isznak a gyerekek. Az úgynevezett Nyitott Labor kezdeményezés egy uniós projekt része, itt ingyen elvégzik a vizsgálatot, csak jelentkezni kell rá.

Az Országos Közegészségügyi Intézet egy 11,43 milliárd forintos, sok területre kiterjedő uniós programon belül ingyenes bevizsgálást is biztosít, a programnak ez a része 2021-ben zárul. Az már a Világgazdaság cikkéből derül ki, hogy a gigaprojekten belül 500 millió forint költhető el a vizsgálatokra, és az is, hogy a program kezdete óta 2700 mintát vettek, ezeknek az ötödében mértek magas koncentrációt – a mintákat nyilván célzottan a kockázatos, öreg házakban vehették. Az eddig megismert úgynevezett ólomtérkép egyelőre csak a kockázatos épületeket jelöli, nem pedig valós mérések alapján készült. Ez elég riasztó képet fest, de a KSH 2011-es adatai szerint is a fővárosban 496 848 lakás van, amelyek 1946 előtt épültek, ezek közül 429 133 magántulajdonú, a vidéki települések ebben az időszakban épült lakásaival együtt ez a szám meghaladja a másfél milliót.

A program lebonyolítói azt is vállalták, hogy a vizsgálati eredmények is térképre kerülnek, ez még várat magára.