Kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani a United Airlines Denverből Edmontonba tartó járata vasárnap, mert a hajtómű beszippantott egy nyulat – írja a Skynews.
Az eset felszállás közben történt, vagyis nem egy repülő nyúl miatt, illetve sas sem volt a hátán. Az utasok egy csattanást hallottak, majd kigyulladt a hajtómű. A pilóta nem sokkal később azt jelentette az irányítóközpontnak, hogy a hajtóműbe nyúl került. A gépen 153 utas és hatfős személyzet volt.
A kényszerleszállást követően az utasok később egy új repülőgépen folytatták tovább Edmontonba. Madarak viszonylag gyakran ütköznek repülőgépekkel, nyúllal azonban meglehetősen ritkán találkoznak a gépek.