Mobil egészségügyi klinikává alakítják át a Gázai övezetben Ferenc pápa egyik pápamobilját – írja a Reuters.
A Vatican News közlése szerint ez a húsvétkor elhunyt katolikus egyházfő egyik utolsó kívánsága volt. A speciális járművet Ferenc a 2014-es szentföldi látogatása során használta, most pedig diagnosztikai és sürgősségi orvosi berendezésekkel szerelik fel, hogy segítse a háború sújtotta Gázai övezetben élő gyerekek egészségügyi ellátását.
„Ez egy konkrét, életmentő beavatkozás egy olyan időszakban, amikor a gázai egészségügyi rendszer szinte teljesen összeomlott” – mondta Peter Brune, a projektet támogató Caritas Sweden katolikus segélyszervezet főtitkára.
A Caritas azt tervezi, hogy amint a humanitárius segítségnyújtás lehetővé válik a Gázai övezetben, a mobil klinikát olyan helyszínekre viszik, ahol nem működik kórház. „Ez nem csak egy jármű. Ez egy üzenet arról, hogy a világ nem feledkezett meg a gázai gyerekekről” – tette hozzá Brune.
Gázában egy apró keresztény közösség él, és a Vatikán szerint Ferenc pápa szinte naponta hívta a gázai Szent Család-templomot a gázai háború 2023 októberi kitörése óta. Ferencnek több pápamobilja is volt, a 2014-es izraeli és palesztinai látogatásán használt jármű az egyházfő Vatikánba való visszatérése után is a térségben maradt.
Az új pápa megválasztására május 7-én kezdődik a konklávé. A magyar bíboros, Erdő Péter esélyeit alábbi cikkünkben latolgattuk:
(Nyitóképünkön Ferenc pápa és a pápamobil 2014-ben Betlehemben. Fotó: AFP / Jaafar Ashtiyeh)