A TV2-től való, 90-es években történt távozása után nemrég ismét megkereste a csatorna Kepes Andrást, hogy térjen vissza a képernyőre – erről maga az egykori tévés-író beszélt Szily Nórának egy rendezvényen.
Kepes azt mondta, hogy a TV2 egy hamarosan induló műsor vezetésére kérte fel őt. Először azt hitte, csak viccelnek vele, ugyanakkor meg is hatódott. „Valószínűleg felnőtt egy generáció, aki abszolút nem ismer engem, fogalma nincs az életemről, a pályámról” – fogalmazott. Hogy pontosan milyen műsorra szólt az ajánlat, azt nem árulta el, csak annyit, hogy „valami szellemi vetélkedőre”.
Ahogy a story.hu emlékeztetett rá, Kepest annak idején egy, a saját neve alatt futó műsorra szerződtette a TV2, amit 2 évadosra terveztek. Erről korábban úgy nyilatkozott: ha elkészült volna az összes rész, akkora fizetést kapott volna, hogy soha többé nem kellett volna dolgoznia, de már a második adás után elment tőle a kedve, és felmondott. A műsor végül nyolc részt ért meg.
Ennek kapcsán most azt mondta, nem érezte adottnak a körülményeket arra, hogy a legjobb módon végezze el a munkáját, és azt tapasztalta, hogy át akarják formálni kereskedelmi tévézésre kompatibilisebb műsorvezetővé. Hozzátette: a történtekbe konkrétan belebetegedett.
Daganatos betegséget kaptam. (…) Ez volt az egyetlen mentsváram, hogy el tudtam szabadulni, mert olyan szoros szerződéseket kötöttek, hogy a legjobb ügyvédeket hívtam, és ők is azt mondták: öreg, ebből nem tudsz menekülni
– idézte fel.
Kepes Andrással két éve, a 75. születésnapjára megjelenő regénye, a Két macska voltam kapcsán készítettünk interjút: