Kepes András: Amikor az „oldjuk meg okosban” stratégia hatalomra kerül, az tragédia
15 perc
2023.10.09. 04:30
Pitiánerség, rossz reakciók és súlyos traumák határozzák meg mai is a közéletünket, a mindennapjainkat – állítja Kepes András, akinek a 75 éves születésnapjára megjelenő új regénye, a Két macska voltam épp azt mutatja be egy család történetén keresztül, milyen tragikus, hogy rendszereken át hordozzuk mindezeket. Az immár íróvá és nyugdíjas egyetemi tanárrá vált egykori tévés szerint egy nemzet sorsa múlik azon, hogy fizikailag és szellemileg egészséges-e a társadalom, ezért is szólal fel olykor az oktatás és az egészségügy kormányzati ellehetetlenítése ellen.
hvg360: Véletlenül jött így ki a kötet, vagy tudatosan tervezte, hogy meglepi magát a 75. születésnapjára egy új regénnyel?
Kepes András: Az OpenBooks kiadó nagyon kedvesen három velem kapcsolatos eseményt is ünnepel most: fennállásom háromnegyed évszázados és pályám fél évszázados évfordulóját, valamint az új regényem, A két macska voltam megjelenését.
De amúgy majdnem minden könyvem a születésnapom körül jelent meg, aminek, nem titok, van marketing vonatkozása is: ahhoz, hogy egy könyv a karácsonyi időszakig felfusson érdemes október táján megjelennie. Rengeteg könyv jelenik meg tehát a születésnapom környékén, és nem mindegyik engem ünnepel.
hvg360: Az első regénye, a Tövispuszta 2011-ben jelent meg, és azt sokan a 20. század regényének kiáltották ki. A 2018-as második regényére, az Istenek és emberekre egyes kritikusok azt mondták, az a 21. század regénye. A mostani megint a 20. századot íveli át, és az ajánlója szerint sorsregény. Akkor a Két macska voltam egy 20. századi sorsregény?
K. A.: A kiadó mondta rá, hogy ez egy sorsregény. Szabó T. Anna az ajánlójában aparegénynek, meg kalandregények nevezi. Kétségkívül van benne sors, vannak fordulatok, van szerelem, apa, fia és család és sok minden más. Számomra ez egyszerűen csak egy regény. Egy különös, mégis erre az országra igen jellemző család története. És igen, a 20. században játszódik, de az abban leírt problémák a mai napig megkeserítik a mindennapjainkat. Mondhatni, nem sokat változtunk a 20. század óta a gondolkodásban itt Magyarországon.
hvg360: A múltunk elkenésére, eltitkolására, átírására gondol? Ilyen értelemben minden regénye erről szól.
K. A.: Igen, erről szól most is a történet. Ami megkülönbözteti a többitől, az a bűnhöz és a tisztességhez való viszony ábrázolása. Úgy érzem, mintha a tisztesség és az emberség kifejezések már ódivatú szavakká kezdenének válni, miközben igen nagyvonalúan bánunk például az ügyeskedéssel, az „okossággal”.
Igazából az érdekelt engem, hogy amikor egy kultúra elkezdi nagyvonalúan kezelni ezeket a kifejezéseket, akkor mi lesz vele. A másik pedig, ami mindig is érdekelt, hogy az ember nem az embert nézi a másikban, hanem vérségi kapcsolat, etnikai szempontok alapján közelít a másikhoz. Az én családom, az én népem, az én fajom, az én retyerutyám. Ennek is tradíciói vannak, de lehet, hogy el kellene már kezdeni másként gondolkodni, mert ezek eddig mindig kudarcokhoz és tragédiákhoz vezettek.
hvg360: A regényből egyes mondatokat kiemelt, és az utóbbi napokban megosztotta a Facebook-oldalán. Pont erről az okosságról szólt az egyik.
K.A.: „Ahol az ’okosság’ a csalás szinonimája, ott milyen esélye lehet a tudásnak és a tisztességnek?" – teszi fel a regény egyik karaktere a kérdést. Ez az „oldjuk meg okosba” egy teljesen általános dolog, ennek régi hagyományai vannak. Az emberek mindig próbáltak ügyeskedni, ez jó darabig a gyengék fegyvere volt, ahogy a hazugság is. Így tudta magát valahogy kimosni a slamasztikából a gyenge ember. Ez tulajdonképpen meg is bocsátható.
De amikor ez a fajta kultúra hatalomra jut, amikor állami szinten válik elfogadhatóvá az ügyeskedés, és az „oldjuk meg okosban” stratégia, tehát amikor a moralitás felhígul, és ez intézményessé válik, az tragédia.