A nyári táborszezon kezdetére időzítve, június 13-án rendezték meg a Bátor Rallyt. Az AutoWallis és a Bátor Tábor összefogásával megvalósuló adománygyűjtő esemény keretében a résztvevők a budapesti indulást követően a Hungaroring vezetéstechnikai pályáján tesztelhették képességeiket, majd Nógrád és Heves megye legszebb szerpentinjein végigautózva, délután 4 körül érkeztek meg a tábornak otthont adó, festői szépségű Domonyvölgybe.

“Az ide érkező gyerekek közül sokan nagyon egyedül érzik magukat a betegségükkel, emiatt is fontos, hogy találkozzanak a sorstársaikkal, és lássák, hogy nincsenek egyedül” – mondta el Fodor-Kovács Éva, a Bátor Tábor kommunikációs vezetője. A táborba érkező gyerekeket rengeteg programlehetőség várja, az íjászkodástól a magaskötélpályáig rengeteg mindent kipróbálhatnak. Utóbbinak – bár elsőre meglepően hangzik – van olyan szakasza, amely kellő segítség mellett kerekesszékesek számára is bejárható.

A táborban emellett nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek társas készségeinek fejlesztésére is, hiszen sokan vannak köztük, akik a krónikus betegségük miatt nem járhatnak iskolába. A szülők beszámolója alapján sokszor a néhány napos táborozás után is “teljesen kicserélt” gyerekeket kapnak vissza, akik utána nyitottabbak, vidámabbak, és ezáltal újult erővel tudják felvenni a harcot a betegségükkel szemben is.
A táborlakók ténykedését a “cimborák”, vagyis az önkéntesek mellett egy jól felkészült egészségügyi csapat is kíséri, mely hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a betegségük ellenére is biztonságban legyenek. A gyerekek élményterápiája pedig nemcsak nekik, de a szüleiknek is lehetőséget ad a kikapcsolódásra, hiszen egy pár napra ők is kikapcsolhatnak a mindennapokból, amiket a betegség határoz meg.

A gyerekeknek szóló turnusok mellett családoknak is tartanak táborokat, valamint rendszeresen megrendezik a Lélekmadár táborokat is: ide azokat a családokat várják, akik elvesztették gyermeküket. Az ő esetükben egy év alatt három turnusban térnek vissza ugyanazok a szülők, ugyanazokkal az önkéntesekkel, hogy közösen segítsenek feldolgozni a feldolgozhatatlant.
A Bátor Táborba több korosztályt is várnak, a jelentkezés minden esetben a gyerekek kezelőorvosán keresztül történik.