A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát

Azoknál, akik rendszeresen legalább kilenc órát alszanak, a halálozási kockázat 34 százalékkal magasabb a napi hét-nyolc órát alvókhoz képest.

  • hvg.hu hvg.hu
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát

A tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás kockázata – derül ki a Semmelweis Egyetem frissen megjelent tanulmányából.

A GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzés szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14 százlékkal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb: azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34 százlékkal magasabb – a napi 7–8 órát alvókhoz képest.

A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel mind a rövid, mind a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban, összesen 79 nemzetközi publikáció elemzésével.

A vizsgálatok jelentős nemi különbségeket is feltártak. A férfiaknál a 7 óránál kevesebb alvás 16 százalékkal, míg a 8 óránál több 36 százalékkal növelte a mortalitási kockázatot. A nőknél a rövid alvásidő 14 százalékkal, míg a hosszú 44 százalékkal emelte a halálozás esélyét.

A leggyakoribb alvászavar a krónikus álmatlanság (inszomnia). Korábbi kutatások szerint a világ népességének harmada legalább egyszer megtapasztalja az álmatlanságot élete során, és körülbelül 10 százalék szenved tőle krónikusan.

A kutatók egy másik tanulmányban az alvásidő és a stroke gyakorisága, illetve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti összefüggéseket vizsgálták. Azt találták, hogy

akik éjszakánként 5–6 órát aludtak, 29 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12 százalékkal nőtt a stroke-hoz kapcsolódó mortalitás kockázata. Azoknál, akik 8–9 óránál többet aludtak, a stroke kialakulásának esélye 46 százalékkal, a halálozásé pedig 45 százalékkal volt magasabb.

Ez indul be a szervezetében már három nap után, ha nem alszik eleget

Svéd kutatók vizsgálata világított rá arra, hogyan vezethet végül szívbetegséget az, ha valaki keveset alszik.