Figyelmeztetést tettek ki a szervezők a szervezők a Fishing on Orfű Facebook-oldalára, miután úgy értesültek, hogy „az új drogtörvény június 15-i hatálybalépésével több vármegye rendőrkapitánysága készül összehangolt ellenőrzésekre” a fesztivál ideje alatt.
- Azt írták: a szerdán kezdődő „rendezvényt és területét, valamint a település közterületeit a fesztivál időtartamára fokozott ellenőrzés alá vont területnek minősítette a rendőrség. Ennek köszönhetően jogosultak
- az érkező vendégek igazoltatására.
- helyszín, csomag és jármű átvizsgálására – akár kutya segítségével is.
- a rendezvényre érkezők ruházatának és járművének átvizsgálására – akár kutya segítségével is.
- Akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak, annak ruházatát a rendőr az 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről 29/B. § (1) bekezdésében meghatározott dolog elvétele végett, előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja.”
A szervezők jelezték, hogy értetlenül állnak „a várható intézkedések súlya előtt, hiszen kábítószerrel összefüggésbe hozható eljárás SOHA nem indult a Fishing on Orfű 18 éves története során”. Azt is hozzátették, hogy mindenben együttműködnek majd a hatóságokkal, miközben minden tőlük telhetőt megtesznek a vendégek tökéletes fesztiválélményéért.
A Telex megkeresésére azt válaszolták, hogy az ellenőrzésről szóló információt a rendezvénytartási kérelem helyszíni szemléjén közölte velük szóban a rendőrség illetékes képviselője. Ő arról tájékoztatott, hogy kapunyitásra érkeznek majd a rendőrök nagyobb létszámban, több keresőkutyával, s hogy a fokozott ellenőrzés alá vont területté minősítés a fesztivál teljes időtartamára vonatkozik.