Jelentősen megugrott a patkányészlelések száma Budapesten

Annak ellenére találkozni több patkánnyal, hogy a rágcsálóirtás feladatát idén nyáron saját hatáskörébe vette a főváros.

  • HVG HVG
Jelentősen megugrott a patkányészlelések száma Budapesten

Megnőtt a patkányészlelések száma Budapesten: míg a nyári hónapokban az elmúlt években átlagosan 1475 lakossági bejelentés érkezett, idén júniusában már 1793-at regisztrált a Budapesti Közművek (BKM) – tudta meg a Népszava.

A fenti adatok 22 százalékos emelkedést jelentenek. A rágcsálóirtás feladatát idén nyáron vette vissza saját hatáskörébe a főváros miután perbe keveredtek azzal a két vállalkozással, akik korábban foglalkoztak az irtással.

A BKM a feladat ellátására 30 fős Kártevőirtó csoportot állított fel, beszerezték a szükséges járműveket, eszközöket, vegyszereket, és saját maguk végzik a munkát külső alvállalkozó nélkül.

A megnövekedett bejelentések mögött több tényezőt is lát a BKM: egyrészt feltételezhető, hogy az előző konzorcium a szerződés vége felé visszafogta az irtást, másrészt a forró és száraz nyár miatt is aktívabbak a rágcsálók.

Bár a főváros bővítette az irtás műszaki tartalmát, a „méregmezők” számát például 20-ról 40-re emelték, egyelőre nem érzékelhető áttörés. Új elemként a Duna és a patakmedrek mentén védőgyűrűk kialakítását is megkezdték.

Az új rendszer nem olcsó: 2025-ben 527,5 millió forintot irányzott elő patkányirtásra a főváros, ami közel 88 millióval több az előző évek átlagánál. Ebből idén 252,9 millió forintot fizetnek ki a BKM-nek, a fennmaradó részt csak 2026-ban számolják el. Mindeközben a korábban nyilvános patkányészlelési térképek elérhetetlenné váltak a főváros honlapján, de arra a kérdésre, hogy miért, nem adott érdemi választ az önkormányzat a lapnak.

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Fatih Aktas / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP