„Senki nem kért erre, magamtól gondoltam ezt” – Szabó Zsófi elmondta, hogyan lett a Digitális Polgári Körök országos találkozójának műsorvezetője
Rákay Philippel vezetik a digitális honfoglalást.
A miniszterelnök arra kérte a Digitális Polgári Kör Facebook-csoportjának tagjait, hogy támogassák a közösségi médiában a műsorvezetőt.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör (DPK) zárt Facebook-csoportjában biztosította támogatásáról a Digitális Polgári Körök szombaton, a Papp László Sportarénában megtartott első országos találkozójának két házigazdáját, Szabó Zsófit és Rákay Philipet, valamint a videóüzenetet küldő Gianni Annonit.
Büszkék vagyunk rátok! A szombati gyűlés sikere nyomán megrezzent balosok persze rögtön célkeresztbe vették őket
– írta bejegyzésében a miniszterelnök, de azt már nem fejtette ki, hogy pontosan mit ért ezalatt.
Rákay Philippel vezetik a digitális honfoglalást.
„Zsófi, Gianni, nem vagytok egyedül! Rám éppúgy számíthattok, ahogy több ezer polgári körös társaitokra!” – fogalmazott Orbán, majd arra kérte a csoport tagjait, hogy kövessék Szabó és Annoni oldalát, és támogassák őket a közösségi médiában.
Orbán posztja azután jelent meg, hogy a HVG és több egyéb lap is megírta: Szabó Zsófi több ezer követőt vesztett el az Instagramon azóta, hogy szeptember 9-én bejelentették, ő lesz a szeptember 20-ai DPK-rendezvény egyik házigazdája.
Az első DPK-találkozóról helyszíni riportot és videót is készítettünk.
Csak a hétvégén több mint kétezer ember döntött úgy, hogy többé nem kíváncsi a tartalmaira.