Dezertált az orosz hadseregből Dmitrij Vegyernyikov, a transzbajkáliai “Mecenatovszkij” bűnszervezet vezetője – írja a Meduza. A szervezet 1990-től a 2010-es évekig működött, elsősorban zsarolással, autólopással foglalkoztak, de Vegyernyikovot végül többek között gyilkosság miatt ítélték el 2011 óta több büntetőperben. Utoljára 2022-ben állt bíróság elé 52 rendbeli zsarolás miatt és 24 évet kapott, amit egy szigorúan őrzött büntetőtelepen kellett volna letöltenie.
Mint megannyi orosz bűnöző Vegyernyikov is inkább a hadsereget választotta a börtönnel szemben az elnöki kegyelem reményében. Tavaly írta alá a szerződését, majd az ukrajnai frontra került, ahol 2024 nyarán megsebesült. Felgyógyulása után visszakerült a frontra, ahonnan idén augusztusban szökött meg és azóta sem tudják, hol van.
A hatóságok szeptemberben adtak ki ellene elfogatóparancsot, egyelőre nem tudják, hol lehet. Vegyernyikov öttől tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat dezertálásért. A felesége azt mondta, semmit sem tud az ügyről, a férje utoljára több mint egy hónapja kereste meg.
(Képünk illusztráció)