… én összességében, az egész életem során hetvenhét kilót fogytam. Tulajdonképpen egy egész embert lefogytam magamról. Valamiféle újjászületés történt velem, mert nálam nagyobb hedonista nem volt. Imádtam a bort, habzsoltam a finom ételeket, és most ehhez képest nagyon megválogatom, mit eszem, mit iszom.
Erről beszélt Tóth Vera énekesnő a Nők Lapjának. Azt is hozzátette, hogy mindezt ugyanakkor nem éli meg lemondásként, és nem híve a drasztikus kiiktatásoknak sem – igaz, most már csak alkalmanként iszik egy pohár bort vagy pezsgőt, míg korábban, amint hazaért, „már nyitottam valamit, hogy kicsit kiengedjem a gőzt”.
Az életmódváltásáról azt is elmondta, hogy másfél év „katonás diéta betartása” után kezdett el sportolni, és szüksége volt önismereti munkára is. „Úgy kezdtem el egyik pillanatról a másikra az életmódváltásomat az étkezésben, hogy semmilyen eszközöm nem volt hozzá. (…) Korábban minden étkezés után rosszul voltam, és erre rámennek az ember idegei. A belgyógyász mondta, hogy ha évekig így szétcsaptam magam, akkor miért várom, hogy két hónap alatt minden rendbe jön?”
Az énekesnő szerint alapvetően problémás, hogy „hiányzik belőlünk a mértéktartás”. Ahogy fogalmazott, a szeretet nélküli társadalomban, amiben élünk, az ételek adnak kielégülést, örömöt, és ő maga is évekig így volt ezzel. „Az élő példa arra, mit tesz, amikor valaki gyűlöli a testét. Úgy éreztem, hogy a testem akadályoz mindenben.” Hozzátette, hogy még akkor is így volt ezzel, amikor lefogyott, és hangsúlyozta a lelki segítség és a terápia fontosságát.
Egy gondolat erejéig a testvérére, Tóth Gabira és közelmúltbeli, a nyilvánosságban zajló csörtéjükre is kitért a beszélgetésben.
Amikor valaki olyat ír, hogy “Úgy néz ki, mint egy riherongy, akár a húga!”, akkor azzal egyrészt minősít, másrészt bántja a húgomat (…) Nemrég, amikor elmondtam, milyennek látom a mai tehetségkutatókat, azt is rögtön kiforgatták, kiélezték a húgomra, holott én nem őt, hanem a jelenséget kritizáltam, arra mondtam, hogy a televíziózás legmélyebb pontja
– összegezte, hozzátéve, hogy lehet, hogy élesen fogalmazott, de fenntartja a véleményét.