Nemcsák Károly öt Digitális Polgári Körbe is belépett – erről maga a Jászai Mari-díjas színművész, a József Attila Színház igazgatója beszélt a TV2 Mokka című műsorában.
Nemcsák elmondta: azért lépett be öt DPK-ba, mert mindegyikhez van valami köze. „Zalaegerszeghez is, hiszen a pályám első meghatározó részét ott töltöttem, olyannyira, hogy nagyon sokan azt gondolják, hogy zalaegerszegi vagyok, amire nagyon büszke is vagyok. A másik polgári kör Mezőkövesden van, én Borsod megyében születtem, és az országgyűlési képviselőnk, Tállai András mezőkövesdi, tehát teljesen nyilvánvaló volt, hogy ebben a körben is részben részt kell vennem. A harmadik kör Budaörs, ott élek már több mint harminc éve, tehát ez is egyértelmű volt” – fogalmazott.
Ezután arról beszélt, hogy azért csatlakozott a DPK-khoz, mert nyáron Orbán Viktor azt mondta, ezekben azok az emberek is részt vehetnek, akik nem feltétlenül harcos természetűek. „Én pedig a békés megoldások és a párbeszéd híve vagyok elsősorban. Azt gondolom, hogy nagyon sok olyan dologra fel kellene hívni a figyelmet, ami nem a konfliktusokra, hanem a szeretetre épül, vagy azokra az értékekre, amiket megteremtettünk” – jelentette ki Nemcsák, majd példaként említette a Várkert Bazárt, amely „gyönyörű és lenyűgöző” látványt nyújt a budai rakparton.
A DPK-kban betöltött szerepeiről azt mondta: a párbeszédre teszi a hangsúlyt, mert szerinte az emberek nagyon keveset beszélgetnek egymással.
A Digitális Polgári Kör honlapja szerint Nemcsák Károly a Zebra nevű DPK-nak is tagja, de arról a Mokkában nem beszélt, hogy ahhoz miért csatlakozott.