A terrorizmusért elítélt, majd Nováktól kegyelmet kapott Budaházyval fotózták le Kocsis Mátét a Békemeneten

Budaházy Edda szerint a Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, és becsületesebb lenne, ha ezt beismerné.

  • HVG

„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen.
Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel” – ezzel a felütéssel posztolt képet közösségi oldalán Budaházy Edda a testvére a terrorizmusért korábban jogerősen elítélt, majd Novák Katalin által kegyelemben részesített Budaházy Györgynek, aki Kocsis Mátét ölelgetve látható, vélhetően a Békemeneten, ugyanis ott ugyanebben a ruhában vonult a Fidesz frakcióvezetője.

Budaházy Edda arról ír bejegyzésében, nagy utat tettek meg, ugyanis amikor az első békemenetek voltak a 2010-es évek elején, még élénken élt bennük 2006, még csípte a szemüket a könnygáz, még „folytak a letartóztatások, az eljárások a hazafiak ellen, Gyurcsány és pribékjei mindent megúszva ott pöffeszkedtek a Parlamentben” Szerinte a Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, és becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Budaházy Edda egy mosolygós emoji kíséretében úgy folytatta:

Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év).”

Aztán amikor csütörtökön körbenézett a Békemeneten, olyan magyarokat látott, akiknek a szíve egyszerre dobbant, akiknek az elvei, vágyai, hite semmiben nem különbözik attól, amit egy nemzeti radikális érez. „Én az évek során megtanultam meglátni és becsülni azt az aprólékos munkát, amit a kormány a nemzet feltámasztásába befektet. Még ha vannak is dolgok, amikkel nem értek egyet, ennek a 15 évnek a vívmányait nem hagyhatjuk veszni. Aki pedig ezeket a vívmányokat képtelen meglátni, az eddig sem a nemzeti érdeket látta maga előtt, hanem a lázadást élvezte” – summázta tapasztalatait.

Harmadik rekordját is megdöntötte Novák Katalin: egy nap alatt 22 elnöki kegyelem

Idén május 12-ig 25 embernek adott kegyelmet Novák Katalin köztársasági elnök. Így szabadult a börtönből a terrorizmusért elítélt Budaházy György és a Hunnia-per másik öt terheltje. Ugyanaznap 16 másik személy is kegyelmet kapott. Amúgy 2010 óta egyetlen ilyen államfői döntést sem blokkolt az igazságügyi miniszter – Budaházyét sem.

(Nyitóképünkön Budaházy György és Kocsis Máté. Fotó: Facebook / Budaházy Edda)

Hozzászólások