Intenzív, négyhetes életmódváltó programot hirdetett Szentkirályi Alexandra és Rubint Réka. A duó közös karácsonyi fotót is posztolt erről:
Szentkirályi azzal vezette fel a bejegyzését, hogy „a polgári közösségek ereje abban is rejlik, hogy támogatjuk egymást a céljaink elérésében, legyen szó közéletről vagy éppen az egészségünk megőrzéséről”. A program egyébként a Női Digitális Polgári Kör és a Fitt Magyarországért DPK szervezésében valósul meg, és Rubint fogja vezetni. „Ennek keretében 3-3 elszánt hölgy szakértő segítségével kezdheti az évet”, tette még hozzá a politikus.
A fitneszedző-celeb Rubint Réka éppen a nyáron kapott állami kitüntetést, a honvédelmi miniszter adta át neki a Magyar Ezüst Érdemkeresztet. A Fitt Magyarországért DPK-t férjével, Schóbert Norberttel közösen indították el. Egyik gyerekük, ifjabb Schóbert Norbert szintén aktív DPK-tag, ő a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter által alapított Bajtársak táborát erősíti. Tavaly nyáron be is lépett a seregbe tartalékosként, és másokat is erre buzdított a közösségi oldalán.
Nyitókép forrása: Facebook / Szentkirályi Alexandra