„Donald Trump sokkal többször utazott Epstein magánrepülőgépén, mint amennyit korábban jelentettek (vagy amennyiről eddig tudtunk)” – olvasható egy emailben, ami az Epstein-aktákban bukkant fel. A New York Times kutatásai szerint a levelet 2020. január 7-én küldték, azonban a feladót és a címzettet is kitakarták, ugyanakkor az e-mail alján szerepel a manhattani államügyész mint pozíció.
A levél szerint Trump 1993 és 1996 között legalább nyolc repülésen szerepel utasként. Egy ’93-as repülésen ő és Epstein volt összesen a gépen, egy másik alkalommal még egy 20 éves személy volt velük. Egy következő utazáson két nő volt ott. Négy olyan utazás is volt, amin Jeffrey Epstein mádámja, a jelenleg 20 éves börtönbüntetését töltő Ghislaine Maxwell is fent volt a gépen.
Az igazságügyi minisztérium múlt hét pénteken kezdte el nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, melyekben több képen szerepel Trump, illetve többek között Bill Clinton korábbi amerikai elnök is.
Az amerikai képviselőház novemberben szinte teljes egyhangúsággal (egyetlen republikánus képviselő szavazott ellene) fogadta el a titkosítatlan iratok nyilvánosságáról szóló törvényt, amelyet aztán másnap az elnök is aláírt.
Trump, akinek hosszú ideig jó kapcsolata volt Epsteinnel az év nagy részében ellenállt a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának. Miután egyre több támogatója érvelt vele szemben, ő is arra kérte a republikánus képviselőket, hogy szavazzák meg a nyilvánosságot biztosító törvényt.
Az eddig közzétett dokumentumokban felbukkant rengeteg híresség, Bill Clinton egykori elnök, Noam Chomsky, illetve Michael Jackson is. Trump kedden azt mondta az ügyről, hogy nyilvánosságra került fotók tönkretehetik azokat, „ártatlanul találkoztak” az elítélt pedofillal.
Jeffrey Epstein 2019-ben a börtönben vesztette életét, miközben a bírósági tárgyalásra várt, a vizsgálatok szerint öngyilkos lett.