Életének 83. évében, január 2-án elhunyt Kiss Benedek Kossuth-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – adta hírül az MMA közösségi oldalán. Kiss Benedeket a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Kiss Benedek Akasztón született 1943. március 19-én Kiss László Károly és Pusztai Mária gyermekeként – olvasható a Magyar Művészeti Akadémia nekrológjában. Gyermekkora a Kiskunsághoz kötötte, általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte. Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban érettségizett. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen folytatott felsőfokú tanulmányokat magyar-népművelés szakon, 1967-ben diplomázott. Szakdolgozatát Nagy László költészetéről írta.
1966-ban házasságot kötött Garai Etelka Katalinnal, két gyermekük született. 1967-1969 között nevelőtanárként dolgozott, majd szellemi szabadfoglakozású író és műfordító lett. A nyolcvanas évek második felétől „őstermelőként” szőlészetből, borászatból egészítette ki jövedelmét, betegsége súlyosbodásáig a Szent György-hegyen gazdálkodott.
Egyetemista korában a Kilencek költőcsoport tagja volt, 1969-ben az Elérhetetlen föld című antológiában mutatkozott be. Ugyanebben az évben a Költők egymás közt című antológiában is szerepelt verseivel. Első önálló kötete (Gazdátlan évszak, 1970) Kormos István szerkesztésében jelent meg a Móra Kiadónál, amelyet több mint harminc önálló könyv követett.
Életútösszegzésnek szánt Nap gyász, napi vigasz című kötetét 2012-ben adta ki a Széphalom Könyvműhely. Ködöböcz Gábor szerint a Napi gyász, napi vigasz versvilága pontosan tükrözi Kiss Benedek költészetének elemi létélélményét és archaikus létörvényekhez való ragaszkodását.
Munkásságát több állami díjjal és kitűntetéssel ismerték el:
- József Attila-díj (1979),
- Bolgár Népköztársaság Kulturális Bizottságának kitüntető oklevele (1987),
- Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994),
- József Attila-díj (1999),
- Magyarország Babérkoszorúja díj (2014),
- Kossuth-díj (2018).
Nyitókép forrása: Magyar Művészeti Akadémia / Facebook