Szabadon engedték a svájci férfit, akinek a bárjában szilveszterkor tűz pusztított, Olaszország tiltakozik

Jacques Moretti 83 millió forintnyi óvadék ellenében hazamehetett, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint ezzel megsértették az áldozatok emlékét és megalázták a családjaikat.

  • MTI

Olaszország szombaton hivatalosan tiltakozott Svájcnál az ellen, hogy pénteken óvadék fejében szabadon engedték a bártulajdonost, akinek a bárjában szilveszterkor tűzvész pusztított. A tragédiának negyven halálos áldozata van – köztük hat olasz is –, több mint százan megsérültek.

A Crans-Montanában lévő Le Constellation bár tulajdonosai, Jacques Moretti és felesége ellen gondatlanságból elkövetett emberölés és más, a tűzesettel kapcsolatos bűncselekmények miatt indult nyomozás. Morettit január 9-én vették őrizetbe, és pénteken 200 ezer svájci frank (83 millió forint) óvadék ellenében, valamint azzal a kikötéssel engedték el, hogy naponta jelentkeznie kell a rendőrségen.

Az ügyben Giorgia Meloni miniszterelnök is felszólalt: pénteken kiadott közleménye szerint a bártulajdonos elengedésével „megsértették a szilveszteri tragédia áldozatainak emlékét, és megalázták családjaikat”. Antonio Tajani külügyminiszterrel együtt utasította a berni olasz nagykövetet, Gian Lorenzo Cornadót, hogy vegye fel a kapcsolatot a svájci Valais kanton főügyészével és tolmácsolja Olaszország „mély felháborodását” Moretti szabadon bocsátása miatt. Emellett szombaton hazarendelték Rómába a svájci nagykövetet, hogy eldöntsék a további lépéseket.

„Egész Olaszország igazságot és igazságszolgáltatást követel, és olyan megfelelő intézkedéseket sürget a katasztrófa nyomán, amelyek teljes mértékben szem előtt tartják a családok szenvedését és elvárásait”, írták az MTI által idézett közleményben.

A tragédia után Moretti és felesége együttérzésüket fejezték ki és kijelentették, hogy együttműködnek az ügyészekkel. A férfi ügyvédjei a szabadon bocsátást követően nyilatkozatot adtak ki, amiben kiemelték, hogy ügyfeleik továbbra is mindenben a hatóságok rendelkezésére állnak.

Hozzászólások