„Lövésünk se volt, van-e humora” – 100 éve született Leslie Nielsen

„Leslie árusítani kezdte a fingógépet a stábtagok körében. Egy idő után mindenki rákapott, és ez már sok volt szegény asszisztensnek” – mesélte korábban a HVG-nek az Airplane! rendezője, aki felfedezte Nielsent mint komikust. A színész február 11-én lett volna százéves. Portré.

  • HVG
  • MTI

„Leslie még csak nem is az első jelöltünk volt, amikor a doktor szerepére kerestünk színészt” – mondta a HVG-nek tavaly adott interjújában az Airplane! című vígjáték rendezője, David Zucker arról, hogyan választották ki az addig csak kisebb-nagyobb drámai szerepekben látható Leslie Nielsent az azóta legendássá vált komédia főszerepére. „Miután még egy színész nemet mondott, valaki, már nem emlékszem ki volt, azzal jött, hogy mit szólnátok ahhoz a pasashoz, aki A Poszeidón katasztrófában a kapitányt játszotta. Még csak a nevére se emlékeztünk. A casting direktorunk már így is az őrület határán járt, nehezen barátkozott meg a gondolattal, hogy olyan színészeket választottunk egy vígjátékhoz, mint Robert Stack, Peter Graves és Lloyd Bridges. Nem hitt a fülének, amikor ezek után még Leslie Nielsen nevével is előhozakodtunk.

Lövésünk se volt, van-e Leslie Nielsennek humora, mondjuk, olyan nagyon nem is érdekelt minket. És mégis nagy előny volt, hogy volt neki. Mint kiderült, Leslie egy rejtőzködő bohóc.

Leslie Nielsen a Poszeidón katasztrófa című filmben a kapitány szerepében
AFP / Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 via AFP

Zucker, aki Nielsen másik emblematikus filmje, a Csupasz pisztoly rendezője is, beszélt a színész furcsa szokásáról is: mindig volt a zsebében egy gép, ami a szellentés hangját adta ki. „Felőlem azt csinált, amit csak akart. A fingógép semmit sem rontott a munkamorálján. Idegőrlően hosszúak a forgatási szünetek, miért zavart volna, hogy Leslie így üti agyon az időt. Már az Airplane! forgatásán előkerült a fingógép, ott sem zavart minket. Mondjuk a rendező asszisztens már nem volt ilyen elnéző, szerinte Leslie kis játékszere megakasztotta a háttérmunkát.

Leslie ugyanis árusítani kezdte a fingógépet a stábtagok körében. Egy idő után mindenki rákapott, és ez már sok volt szegény asszisztensnek.

https://hvg.hu/360/20250705_David-Zucker-interju-Leslie-Nielsen-Csupasz-Pisztoly-Airplane

A kanadai-amerikai színész, Leslie Nielsen ma száz éve, 1926. február 11-én született a kanadai Saskatchewan állambeli Reginában, ez alkalomból közölt róla portét az MTI.

Kojak és Columbo

Apja, a kanadai királyi lovasrendőrség tagja, bántalmazó ember volt. Nielsen két fivére közül az egyik, Erik politikusi pályára lépett, 1984 és 1986 között Kanada miniszterelnök-helyettese is volt. Egy gyerekkori súlyos betegség szövődményeként Nielsennek halláskárosodása lett, és egész életében hallókészüléket kellett viselnie. Ez sem akadályozta meg azonban abban, hogy 1943-ban erőszakos apja elől menekülve jelentkezzen a kanadai királyi légierőhöz, ahol lövésznek képezték ki, de túl fiatal volt ahhoz, hogy kivezényeljék igazi küldetésre.

Leszerelése után egy ideig lemezlovasként dolgozott Calgaryban, majd beiratkozott a legendás kanadai rádiószemélyiség, Lorne Greene akkortájt létrehozott torontói művészeti akadémiájára. Később ösztöndíjat kapott a Neighborhood Playhouse-ba, és New Yorkba költözött. Karrierje kezdete egybeesett az amerikai televíziózás aranykorával, olyan nagysikerű műsorokban tűnt fel, mint a Studio One, a The Clock vagy a Suspense.

1956-ban debütált filmben a Michael Curtiz rendezte The Vagabond King című musicalben. Bár az alkotás nem aratott kritikai sikert, a Metro-Goldwyn-Mayer producerei felfigyeltek a közel 190 centi magas, mély hangú Nielsenre, és szerepet kínáltak neki a Tiltott bolygó című sci-fiben. A film sikerét követően sorra kapta a filmszerepeket, egyebek közt a Váltságdíj és a Forró nyári éj című bűnügyi filmekben, majd Debbie Reynolds partnere volt a Tammy and the Bachelor című romantikus komédiában. Ebben az időszakban rendszeresen feltűnt televíziós sorozatokban is, látható volt például olyan krimikben is, minta a Columbo, a Kojak és a San Francisco utcáin.

A Tiltott bolygó című, 1956-ban készült alkotásban
AFP / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Emellett főleg komoly karaktereket alakított olyan mozifilmekben, mint a Night Train to Paris (1964) című thriller, a Harlow (1965) életrajzi dráma, a Buffalo Bill visszatér (1966) című western és a Beau Geste (1966) történelmi film. Karrierje legjobb drámai alakítását nyújtotta az 1972-es A Poszeidón katasztrófában Harrison kapitány szerepében.

Nagyon csupasz pisztoly

Karrierje fordulópontját jelentette, amikor elvállalta Dr. Rumack szerepét a Jim Abrahams, Jerry és David Zucker által jegyzett Airplane! című katasztrófa-vígjátékban. A film hatalmas siker lett, 2008-ban az Amerikai Filmintézet minden idők tíz legjobb vígjátéka közé sorolta, 2010-ben a Kongresszusi Könyvtár megőrzésre felvette a Nemzeti Filmnyilvántartásába. Nielsen parádés alakítása után a Zucker-Abrahams-Zucker trió őt választotta a Nagyon különleges ügyosztály (1982) című sorozat főszerepére. Bár csak hat epizódot forgattak le, Nielsent Frank Drebin szerepéért Emmy-díjra jelölték. E sorozatból született hat évvel később a Csupasz pisztoly című vígjáték, amely hatalmas kereskedelmi siker lett, és további két folytatása készült 1991-ben és 1994-ben. Az ötödik rész tavaly került a mozikba, amelyben a főszerepet ezúttal Liam Neeson játszotta.

Julie Hagerty, Leslie Nielsen és Peter Graves az Airplane! egyik jelenetében
7e Art/Paramount Pictures / Photo12 via AFP

Nielsen ezt követően szinte csak vígjátékokban szerepelt, többek közt Drakulát alakította Mel Brooks Drakula halott és élvezi című horrorvígjátékában (1995), a James Bond-filmek és a Drágán add az életed paródiájában, a Drágám, add az életed! (1996) című filmben Dick Steele, a WD-40-es ügynök bőrébe bújt, míg az 1998-ban bemutatott Sziki-szökevényben az 1993-as A szökevény című filmet parodizálta. Nagy sikert aratott a Horrorra akadva 3. részében Harris elnökként, szerepét megismételte a három évvel későbbi folytatásban. A kilencvenes években három humoros oktatóvideót is készített a golfról, 2007-ben pedig David Lawrence-szel a Doktorológia Leslie Nielsen-módra című sorozatban bevezette a nézőket az orvostudomány világába.

A meztelen igazság

Az Airplane! sikere után komoly arcát csak a színpadon mutatta meg: az 1990-es években lépett színpadra a Darrow című, egyszemélyes drámában, amely a legendás amerikai ügyvéd, Clarence Darrow történetét mesélte el.

Leslie Nielsen és II. Erzsébet hasonmása a Csupasz pisztolyban
PARAMOUNT PICTURES / Collection ChristopheL via AFP

1993-ban David Fisherrel együtt megírta fiktív, humoros életrajzát A meztelen igazság címmel, amelyben a többi közt két Oscar-díjáról és Elizabeth Taylorhoz fűződő romantikus kapcsolatáról is írt. A színész 1958-ban lett amerikai állampolgár, de kanadai származására mindig büszke volt. 1988-ban a hollywoodi, 2001-ben a torontói Hírességek Sétányán kapott csillagot, 2002-ben a Kanadai Rend (OC) tiszti kitüntetésével ismerték el a film- és televízióiparhoz való hozzájárulását.

A humorista 84 éves korában, 2010. november 28-án halt meg a floridai Fort Lauderdale-ben tüdőgyulladás következtében. A nagy nevettető imádta az altesti humort, több talkshow-ban is használta a kezébe rejtett, hangos szellentést imitáló gépet. Poénja a síron túlra is elkísérte, fejfáján a következő szöveg áll: „Let ’er rip”, amely egy angol szójáték a gázok kieresztésére.

Hozzászólások