A legutoljára talán az általános iskola felső tagozata környékén nóvumnak számító porcukor-kokain poénon heherészett hosszasan Rétvári Bence belügyi államtitkár és Szijjártó Péter külügyminiszter réteskészítés közben. A jeles eseményről a miniszter Facebook oldalán jelent meg egy videó.
Az önfeledt pillanatok folyamán természetesen előkerült Magyar Péter is, akiről elsztorizták, hogy még mindig nem élt Kocsis Máté meghívásával és nem ment el vele drogtesztre. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy Magyar attól tart, hogy pozitív lenne az eredmény.
A rétes elkészülte előtt Szijjártó Péter azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy Orbán Viktor gyűlésein háromszor-négyszer annyian voltak, mint amiket a Tisza Párt tartott ugyanazokon a helyeken.
Ez egész biztosan nem igaz, a legközelebb a valósághoz minden bizonnyal akkor járunk, ha azt mondjuk, hogy mindkét miniszterelnökjelölt vidéki gyűléseire nagyon sokan elmentek és ahogyan a március 15-én rendezett menetekből is kiderült, egyelőre szégyenkezni egyik tábornak sincs oka a saját és a konkurencia számainak összevetésekor.
Ha nem arra figyelünk, amit Orbán Viktor mond, hanem arra, amit tesz, akkor egyre erősebb az érzet, hogy pártja már a korábbi fideszes bástyákban is utóvédharcot kénytelen vívni. Eközben Magyar Péter helyzete olyan, mint a focicsapaté, amely két góllal vezet, és már csak arra koncentrál, hogy ne hibázzon.