A Tisza Párt szavazóinak bő kétharmada szerint a Fidesz csak csalással nyerhetné meg az április 12-i országgyűlési választást, míg a kormánypártok támogatóinak több mint harmada gondolja úgy, hogy Magyar Péterék csak tisztességtelen eszközzel kerülhetnének hatalomra – derült ki a 21 Kutatóközpont friss felméréséből, amelyet a Telex megrendelésére készítettek március 23. és 28. között, 1500 fő megkérdezésével.
A Fidesz-győzelemről más, nem kormánypárti szavazókat is megkérdeztek.
Közülük nagyjából az emberek fele gondolja úgy, hogy a Fidesz csak csalással nyerhetné meg a választást. A negyedük szerint tiszta versenyben is képesek lehetnek nyerni Orbánék, bő negyedük pedig nem tudott állást foglalni a kérdésben.
A pártnélküliek túlnyomó többsége, 60 százaléka nem tudott dönteni a kérdésben. A maradék 40 százalék 22:18 arányban inkább arra hajlik, hogy a Fidesz tisztességesen is képes választást nyerni.
https://hvg.hu/itthon/20260402_szavazatvasarlas-fogd-be-vagy-drogot-talalnak-nalad-es-jonnek-a-veroemberek-fulke
Ugyanezt a kérdést a Tisza esetében is feltették, a pártnélkülieknek 2 százaléka feltételez csalást, ha Magyar Péterék nyernének, 36 százalékuk szerint ez anélkül is elképzelhető. Az látszik tehát az adatokból, hogy a tiszások kétszer akkora arányban feltételeznének csalást a Fidesz győzelme esetén (70 százalék), mint a fideszesek a Tisza győzelme esetén (35 százalék). A kormánypártiak körében a bizonytalanság is nagyobb a tiszásokhoz képest, harmaduk nem foglalt állást a kérdésben, míg a tiszások körében ez az arány csak 7 százalék.
A válaszadóktól azt is megkérdezték, hogyan alakulna az ország sorsa az egyik vagy a másik párt győzelme esetén. A válaszadók harmada szerint elviselhetetlenül rossz lenne, ha a Fidesz maradna kormányon, további 13 százalék szerint pedig rossz, de elviselhető lenne ez a forgatókönyv. A tiszások közel háromnegyede tartja elviselhetetlenül rossz forgatókönyvnek az újabb Orbán-kormányt, míg a kormánypártiaknak 72 százaléka szerint jobb vagy sokkal jobb lenne az országnak, ha a Fidesz nyerné meg a választást április 12-én.
A Tisza kormányra kerülése esetén a válaszadók negyede számít elviselhetetlenül rossz vagy rossz következményekre. A kormánypártiak 62 százaléka számol a legrosszabbal ebben az esetben, további 14 százalékuk pedig enyhébb, de szintén negatív következményekre számít. A tiszásoknak viszont 95 százaléka azt gondolja, hogy jobb vagy sokkal jobb lenne az országnak, ha a Tisza alakítana kormányt.
Magyar Péter szavazói tehát nagyobb arányban gondolják azt, hogy a Tisza győzelme pozitív változást hozna Magyarország számára.
https://hvg.hu/itthon/20260402_publicus-kutatas-valasztas-tisza-fidesz-mi-hazank-tamogatottsag