A brit tisztviselők zárt körű találkozót szeretnének a Fehér Házban III. Károly király és Donald Trump között, mert attól tartanak, hogy megismétlődhet a kínos jelent, amikor az amerikai elnök és alelnök a világsajtó előtt szidalmazta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A brit uralkodót szeretnék megkímélni ettől a megaláztatástól.
III. Károly királynak nem volt problémája vele, ahogy az Európai Parlamentnek vagy az amerikai Kongresszusnak sem. Három éve, Oroszország inváziójának a kezdete óta Volodimir Zelenszkij magán viseli a háborút, amelyben az országa áll, és világossá tette, hogy ez egészen addig így lesz, amíg véget nem ér Ukrajna orosz ostroma. Csak Donald Trump nem akarja ezt megérteni.
A király washingtoni látogatásának tervezésében részt vevő források szerint Károly kedden, a kétoldalú találkozó kezdetén pózol majd a kamerák előtt, de nem fogják filmezni, amikor érdemi témákról beszél az elnökkel.
A brit kormány nagy reményeket fűz az uralkodó amerikai útjához, azt remélve, hogy Károly diplomáciai érzéke segít helyreállítani a két ország közötti kapcsolatot az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakában.
Trump ugyanis megtorlással fenyegetőzik Keir Starmer miniszterelnök és Rachel Reeves pénzügyminiszter iráni háborúval kapcsolatos kritikája miatt. A brit kormány azt reméli, hogy a király talán le tudja beszélni az elnököt néhány agresszívebb kijelentéséről.
Károly több más rendezvényen is részt vesz Trump társaságában, ahol – az állami látogatások szokásos gyakorlatának megfelelően – udvari tisztviselők, valamint Yvette Cooper külügyminiszter is elkíséri.
Diplomáciai források szerint Cooper, aki korábban már utazott a királyi párral a Vatikánba, készen áll arra, hogy szükség esetén közbelépjen, és kezelje az esetleges kínos helyzeteket.