Május 1-jétől ingyenes Keszthely egyik önkormányzati strandja, a Helikon Strand – írja a Facebook-oldalán Tóth Gergely, a város polgármestere.
A polgármester posztjában megjegyzi, a strand nemcsak a helyiek, hanem minden látogató számára ingyenesen lesz használható. Keszthelyen eddig törvényesen csak három fizetős, önkormányzati strandon lehetett fürdeni, amelyhez a helyiek eddig jelképes áron juthattak hozzá.
A Helikon Strandon csaknem 20 ezer négyzetméternyi napozófelülettel, puha, zöld pázsittal, árnyas fákkal, játszóterekkel, és büfével várja a vendégeket. Röplabda pálya, ping-pong asztal, mini focipálya, játszótér, beltéri- és kültéri zuhanyzók, baba-mama szoba, gyerek WC, ez mostantól mind ingyenesen elérhető lesz – teszi hozzá a polgármester.
Tóth Gergely arról is ír, az elmúlt több mint másfél évben többször is kérték, hogy kormányzati támogatással kezdődjön meg Keszthelynél az iszapkotrás. „Eddig sajnos elakadtunk, a rendszerváltás után viszont bízunk benne, hogy előre tudunk majd lépni ebben az ügyben is” – tette hozzá.
Nyitóképünk illusztráció.