„A fideszes kampány kifizetőhelyként szolgáló ideiglenes kollégium egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló, akik playbackről énekeltek az összes pártrendezvényen” – írta Facebook oldalán Majka szombaton.
A zenész bejegyzését azzal kezdi, hogy megnézte Hankó Balázs interjúját, amit az ATV-nek adott (erről itt írtunk), ami közben többször kínjában felnevetett.
A távozó kulturális minszter tagadta, hogy a Fidesszel szimpatizáló művészeket támogatták volna csak, szerinte a magyar hazaszeretet mellett kiállók kaptak pénzt, azt pedig, hogy ezt jól költötték-e el, majd csak utólag derül ki, ők mindenesetre kértek beszámolókat.
„Dopeman, Muri Enikő és még egy pár hiteles arc a magyar kultúrából 5 millió Ft-ot kapott, miközben olyan cégek, akiket 2 hónappal a pályázat megnyerése előtt alapítottak nyertek 400-450-500 millió Ft-ot. Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak” – írta Majka, majd bejegyzését azzal zárta,
Piaci alapon nem működő, kitartott kamuművészek vagytok, akik örülnek a csirkefarhátnak, közben meg az igazi fideszes haverok kétpofára zabálták az argentin steaket. Gratulálok….
A Majka által említett több százmilliós pályázatokról Rónai Egon műsorvezető külön is kérdezta Hankó Balázst, aki azt nem mindig tudta pontosan felidézni, hogy mire kapták a megítélt összegeket, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a pénzeket kulturális programok megvalósítására kapták a pályázók, és utólag kell majd megnézni, hogy amit vállaltak, azt teljesítették-e.
Az NKA pályázatokról először Molnár Áron színész aktivista beszélt a nyilvánosságban, mondva, hogy 2025 végén 17 milliárd forint támogatásáról döntött a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amivel jobbára fideszes előadőművészeket támogattak. Erről korábban itt írtunk bővebben:
790 kedvezményezettnek jutott pénz kulturális támogatásként 2025 végén a Nemzeti Kulturális Alapnál – az erre a figyelmet felhívó Molnár Áron szerint itt állami kifizetőhely működött. A pályázat nyertesei között számos önkormányzat, kulturális egyesület van, továbbá egy sor fideszes zenész és előadó is.
Az NKA-támogatások botrányának kirobbanása óta a pályázatot többen kritizálták a kulturális alapon belül is, az elmúlt napokban lemondott bizottsági pozíciójáról Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Both Miklós a Hagyományok Házának vezetője és Bús Balázs, a bizottság alelnöke is.
A Hagyományok Háza vezetőjének lemondását Baán Lászlóé, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójáé, és Bús Balázsé, Az NKA alelnökéé előzte meg. A fideszes holdudvarnak milliárdokat juttató szervezet körül egyre dagad a botrány.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: HVG / Cabrera Martin