Én még soha életemben nem mentem fel a Vadhajtások oldalára. Ebben baromira nem értünk egyet a miniszterelnökkel, de attól nekem meg kellene őt tagadnom?! Ez hülyeség
– jelentette ki Gajdics Ottó fideszes publicista a Spirit FM Provokatőr című műsorában, amikor arról kérdezték, mennyire tartja vállalhatónak, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnöknek a Nemzeti Sport mellett a szélsőjobboldali Vadhajtások a legfontosabb „igeforrása”.
A leköszönő miniszterelnök elismerte, hogy a választási vereség az ő felelőssége is, de elmondta azt is, nem letargikus a történtek miatt.
Ezt követően mélyelemzésbe kezdtek arról, vajon miért vállalhatta fel Orbán, hogy Vadhajtásokat olvas. Gajdics szerint ez egyfajta provokáció volt a részéről, sőt, úgy véli, a szélsőjobbos „hírportál” úgy ír Orbán ellenfeleiről, ahogyan a független sajtó írt a volt kormányfőről.
Gajdics arról is beszélt, nem gondolja magát propagandistának, ugyanis nem Orbán utasításait ismételte vissza, hanem „a szavazóinak hangját igyekezett megszólaltatni”. „Én azt mondom, amit sok ezer ember mond nekem különböző formákban: Gajdics úr, maga úgy beszél, mintha én mondanám” – tette hozzá.
Huth Gergely szerint nincs rendben, hogy a bukott miniszterelnöknek saját bevallása szerint a Vadhajtások az egyik kedvenc sajtóterméke.
A Gajdics-tangóról azt mondta, nagyon meglepődött, milyen sokan elhitték, hogy ő énekel és táncol a felvételeken, sőt, voltak olyan ismerősei, akik azzal viccelődtek, hogy koncertet kellene szervezni neki.
A Gajdics Ottó Hír Tv-s bölcsességeit tangósítva bemutató videók alkotójával itt olvashatja:
Abban a monológban minden benne volt, amit a Fidesz képviselt – mondta a HVG-nek a Gajdics Ottó HírTV-s bölcsességeit tangósítva bemutató videók alkotója, Mronk, aki elmesélte, hogyan jutott eszébe megzenésíteni a jelenetet, hogyan élesítette sebtében egy utazás előtt a videót, és hogyan figyelte aztán, ahogyan felrobbantja az internetet. Azt is elmondta, mit javasol Magyar Péternek.