Egyebek mellett Barabási Albert-László hálózatkutató, Kapu Tibor űrhajós, Kepes András tévés személyiség, Kulka János és Mácsai Pál színművészek, Lovász László matematikus, volt MTA-elnök, Parti Nagy Lajos és Závada Pál írók és Rubik Ernő feltaláló támogatja, hogy Polgár Judit sakknagymestert jelöljék a köztársasági elnöki posztra.
Sulyok Tamás szombaton jelentette be, hogy aláírja a saját elmozdítását lehetővé tevő alkotmánymódosítást, hétfőtől tehát már nem ő a köztársasági elnök. Magyar Péter pedig megosztotta, milyen jelöltet képzelnek el a nezmet egységét megtestesítő posztra: „aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet” – fogalmazott a miniszterelnök. „Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje" – mondta.
A vasárnap nyilvánosságra hozott levélben a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
A levelet Nagy Tímea, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete elnöke jegyzi, az aláírók között szerepel a fent említetteken túl még Antall György, Baán László, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Peták István és Tóth Krisztina. Az aláírók, mint fogalmaztak, együtt kezdeményezik egy, a teljes magyar nemzet egységét megteremtő köztársasági elnök megválasztását.
„Történelmi időket élünk, ezért olyan személy megválasztására van szükség, aki a köztársasági elnöki intézmény eredeti céljának megfelelően, képes a nemzet egységét, a nemzeti büszkeséget, a példamutatást, és legfőképpen a nemzet szolgálatát megtestesíteni" – írták.
A levélírók szerint azután, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnt, Magyarország olyan válaszút elé érkezett, amikor nem csupán új államfőt választ az Országgyűlés, hanem
a nemzet kivételes lehetőséget kap az 1989-es rendszerváltozás óta húzódó átmenet végleges, megnyugtató lezárására.
Úgy véljük, itt az idő, hogy a magyar alkotmányos demokráciát biztos és konszenzusos alapokra helyezzük” – tették hozzá. A jelenlegi helyzet szerintük különleges alkalom a pártpolitikai érdekek meghaladására.
Polgár Judit személye, életútja tökéletesen testesíti meg mindazt, amire hazánknak most szüksége van: megbecsültsége és az iránta itthon és a nagyvilágban érzett szeretet a pártok felett áll, feddhetetlensége, morális tartása megkérdőjelezhetetlen
– fogalmaztak. „Világklasszis teljesítménye, nemzetközi súlya fontos értéket közvetít: minden idők legjobb női sakkozójaként Magyarország büszkesége, aki a világ bármely pontján hűen képviseli a magyar szellemet, a tehetséget és a kitartást” – írták. Szerintük ezért Polgár Judit képes lenne helyreállítani és tovább erősíteni Magyarország kezdvező külföldi megítélését.
„Magyarországnak gyógyulásra van szüksége, ehhez pedig olyan köztársasági elnökre, aki segít ebben a folyamatban” – zárták levelüket.
Polgár Judit nemrég Magyar Péter miniszterelnökkel is játszott egy sakkpartit az amerikai nagykövetség fogadásán.
A jelölés ötletét Polgár könyvkiadója, az Open Books is kommentálta, azt írták, „büszkék vagyunk szerzőnkre, aki a sakktábla mellett, élsportolóként és közéleti szereplőként egyaránt a nemzeti és emberi összetartozást képviseli”. Polgár Judit szerintük igazi példakép, hiteles személyiség, aki „sokat tehet azért, hogy hazánk a világ szemében ismét a szellemi innováció és a tehetséggondozás szimbóluma legyen – végleg maga mögött hagyva az elnyomás, a bosszú és a hataloméhség narratíváit”.
Nyitókép: Magyar Péter és Polgár Judit sakkozik, hátulról figyel Rubik Ernő – Fotó: Facebook/Szilárd Szentgyörgyi