Szerdán egy férfi a Velencei-tavi iszapban ragadt, mikor megpróbált átgyalogolni a rekordalacsony vízállású tavon – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A férfi a Pap-kert alja elnevezésű vízterületen rekedt, innen kért segítséget, miután önerőből képtelen volt kijutni a partra.
A helyszínre vízi rendőrök siettek, és gyorsan megtalálták a budapesti férfit, aki a velencefürdői szabadstrand felől akart átgyalogolni a tó északi partjára. A parttól másfél kilométerre a víz hirtelen mélyülni kezdett, az átkelő többször besüppedt a vastag iszapba, és nehezen tudott szabadulni. Pánikba esett, és az Északi-stranddal szemközti nádasnál várta a rendőröket.
Az egyenruhások hajójukba emelték a pórul járt kalandort.
Kiszáradófélben van a Velencei-tó: hétvégén egy centiméterrel alulmúlta történelmi mélypontját – az 53 centiméteres vízállást. Ez már olyan alacsony, hogy át lehet sétálni rajta. Megmutatjuk, hogyan néz ki a válságban lévő tó és környezete.
A jelenlegi vízállás miatt a Velencei-tó sok helyen ugyan sekélynek tűnik, ez azonban megtévesztő – hangsúlyozzák a közleményben. Hozzáteszik, helyenként vastag, süppedős az iszap, ami csapdába ejtheti a közlekedőket, illetve továbbra is vannak mélyebb mederszakaszok, ahogy veszélyes tárgyak is rejtőzhetnek a víz alatt, amik sérüléseket okozhatnak. „Az alacsony vízállás ráadásul a mentést is jelentősen megnehezíti, így a segítségnyújtás a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe” – írják.
A közlemény zárásaként mindenkit megkérnek arra, hogy ne próbáljon meg gyalogosan átkelni tavon, akkor sem, ha sekélynek látszik. Aki pedig fürdőzik, vízi sporteszközöket használ mindig figyelje az időjárást, baj esetén pedig haladéktalanul kérjenek segítséget.
Már idén májusban lehetett látni, hogy a Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontot közelít. Június elején aztán egy férfi, aki körbeúszta a tavat arról számolt be, hogy a hasa több helyen leért, a Magyar Kerékpárosklub elnöke pedig pár nappal később átsétált az apadó tavon, aminek idén több strandja sem nyitott ki a helyzet miatt.
A tó megrendítő állapotával mi is többször foglalkoztunk, a helyzetről ide kattintva nézegethet képeket, a turizmus és a tó jövőjéről, illetve arról, hogy valóban olyan súlyos-e a vízhiány, mint a híradásokban megjelenik, alábbi cikkünkben olvashat:
A vízszint jelentős csökkenésénél súlyosabbnak tartják az erről szóló hírek hatását, de a vendéglátásnak és a turizmusnak a Covid tette be a kaput. Az környékbeli települések azonban vonzóak a beköltözők számára és az ingatlanpiaccal sincs komolyabb probléma.
Nyitókép: Police.hu