A megújuló közmédiáról, népszerű műsorairól és a visszatérés lehetőségéről is kérdezte Gundel Takács Gábort a Story Magazin.
Azt gondolom, hatalmas szükség lenne egy jól működő közmédiára. Egy olyanra, ahol hiánypótló, ugyanakkor szórakoztató tartalmakat adnak, például olyat, mint az ATV-n futó Géniusz. Az elmúlt években elvétve készültek új műsorok. Remélem, ez megváltozik
– nyilatkozta a Story Magazinnak a televíziós műsorvezető.
Gundel Takács Gábor még 2017-ben mondott fel a közmédiánál, szakmai és emberi okokra hivatkozva. „Olyan körülményeket teremtettek a feletteseim, hogy idővel nem maradt más választás, mint a távozás. Nem fogok hazudni, a mai napig sajnálom, hogy így kellett eljönnöm. De hívő emberként muszáj abban hinnem, hogy ennek így kellett lennie.”
Szóba került a műsorvezető egyik legnépszerűbb vetélkedője, a Maradj talpon! is, amelyből majdnem 700 adás készült, és amelyet a Story magazin olvasói szavazása alapján a leginkább várnának vissza a nézők a közmédiára.
„Örülök, hogy még kilenc évvel az utolsó adás után is ilyen jó emlékeket ébreszt ez a barátságos kvízműsor az emberekben” – mondta Gundel Takács Gábor, hozzátéve, hogy nem zárkózik el a folytatás elől.
Azt hiszem, lenne benne potenciál. De mielőtt bármibe is belevágnék, mindenképpen konzultálnék az egykori kollégáimmal arról, mit gondolnak, érdemes-e visszahozni a műsort. Egyelőre semmilyen megkeresés nem érkezett ezzel kapcsolatban.
https://hvg.hu/itthon/20250407_gundel-takacs-gabor-kegyelmi-botrany-novak-katalin-ebx
Nyitókép: MTI / Máthé Zoltán