Nyereséges lett Magyar Péter testvérének médiacége, a Kontroll
Az indulás költségei azért még nem jöttek vissza.
A tévés új műsort kap Riporterek címmel.
Papp Gergő a Kontroll októberben induló Riporterek című magazinműsorának házigazdája lesz – közölte a portál a 24.hu megkeresésére.
Papp a Reggeli hétfői adásának végén, élőben jelentette be, hogy nyolc év után otthagyja a műsort és az RTL-t. Akkor még csak annyit közölt, hogy „az egyik legdinamikusabban fejlődő internetes portálnál” kapott lehetőséget.
„Újra riportokat készítek, házigazda leszek, szerkesztek, amit a kreatív agyamat megdolgoztatja. Ugyanakkor fantasztikus hálával tartozom az egész csatornának és a Reggelinek! Nyolc és fél év baromi sok idő” – fogalmazott.
A Kontroll közlése szerint Papp Gergő új műsora „a hazai közélet legfontosabb és legérdekesebb történeteit mutatja majd be hétről hétre”.
A Kontrollt Magyar Márton, az akkor még ellenzékből politizáló Magyar Péter testvére 2024 szeptemberében alapította meg, a hírszolgáltatás október végén kezdett működni.
Az indulás költségei azért még nem jöttek vissza.
Fotó: RTL
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.