A negyedik nagylemezednek, a Civilnek az egyik központi témája – ahogyan arra a címe is utal – a kívülállóság érzése. Népszerű előadóként mit jelent civilnek maradni?
Nem szerepként húztam magamra azt, hogy kívülálló vagyok. Úgy éltem le az életemből 21 évet, hogy nem voltam ismert zenész, most pedig 28 éves vagyok. Ennyi idő alatt nem változik meg az ember személyisége. Attól, mert ez a hivatásom, ugyanúgy élek, ugyanúgy intézek dolgokat, mint ahogy mindenki más. Sok olyan része van az életemnek, ami nem átlagos, de ahogy gondolkodom, ahogy hazamegyek anyámhoz, ahogy a barátaimmal vagyok, vagy a társadalomban élek, az egészen civil. Vannak időszakok, amikor ezt kevésbé tudom jól kezelni. A megkülönböztetett figyelem be tud férkőzni az ember agyába – valakit ez zavar, valaki meg élvezi. Engem inkább zavar, és ezért is kerülöm azokat a helyzeteket, amikor ilyen fajta figyelmet kapok a civil életemben. A színpadon nem kérdés, hogy vagyok valaki, mert odaviszem a művészetemet, de amikor a mindennapokban mozgok, szeretem levenni ezt az álarcot.
Több dalban is visszatérő gondolat a transzgenerációs traumák és az apaság kérdése. Hogyan kerültek ezek a dilemmák a lemezre?
Mindig abból tudok dolgozni és az ihlet meg, amiben élek és ami történik körülöttem. Nem akarok a 15 éveseknek zenét csinálni, mert nem tudom, hogy őket mi mozgatja – valószínűleg nem az apaság gondolata. A hallgatottsági statisztikáimon is azt látom, hogy a közönségem nagyjából 3 százaléka van 18 év alatt, de nem bánom, mert azt érzem, hogy már nem tisztem feléjük kommunikálni. Ha ők találnak ebben maguknak üzenetet, annak én nyilván nagyon örülök, de én arról tudok beszélni, ami engem foglalkoztat. 28 éves vagyok, és azt érzem, nagyon sok melót kell beleölnöm abba, hogy a traumák ne üljenek rá a fejemre. Nagyjából három éve eléggé elkezdett nyomasztani, hogy igazából mi az, amit én építettem magamra mint negatívum, és mi az, ami csüng a hátamon, mint egy táska. Próbálom ezt a táskát bontani, de nyilván az is érdekel, hogyha nekem gyerekeim lesznek, én mit adok nekik, mennyiben fogom megkönnyíteni az ő dolgukat. Lényegében ez az, ami visszaköszön ezen a lemezen.
A lassabban című dalodban a pillanat megélése kerül a fókuszba, egy másikban pedig úgy fogalmazol, ,,a majdnem 20 az majdnem 30, a majdnem 30 a majdnem vége”. Hogyan éled meg a pályafutásodban az idő múlását?
Úgy, hogy nem emlékszem dolgokra. Egyszerűen annyira gyorsan történik minden, hogy néha rájövök, hogy az elmúlt hét évből nem is emlékszem dolgokra, pedig szeretnék. Amikor megtörténtek, akkor azt éreztem, hogy ezek nagyon meghatározó pillanatok az életemben – és valahol azok is, de ott van mellette a folyamatos mókuskerék, hogy mi legyen a következő. Nehezen tudok a pillanatban lenni, de szerintem nem csak én, hanem az egész generációnk. Nagyon régen nem olvastam semmit, most azért kezdtem újra, hogy tréningezzem magam, és visszajöjjön a fókuszom – ha leülök, akkor tudjak már elolvasni úgy száz oldalt, hogy közben nem veszem elő a telefont, nem megyek semerre, nem válaszolok senkinek. Ezért foglalkoztat ennyire az idő múlása, mert nagyon sokszor beszélnek a srácok, hogy mekkora volt ez vagy az, én meg nem emlékszem rá. Van olyan, hogy megyünk koncertezni, és meg kell kérdeznem, hogy már játszottunk-e itt. És ez ijesztő, ostobának érzed tőle magad. Miért nem emlékszem rá, ha ez egy ennyire markáns élmény volt?
Ha nem a pillanatban vagy, hanem azzal foglalkozol, hogy mi a következő, akkor az nem is fog megmaradni. Azt érzem, hogy úgy érdemes és úgy lehet emberként jól élni, ha erre figyelsz.
Van olyan könyv, amely kifejezetten inspirál téged alkotóként?
Van. Ha egy könyvet mondhatnék, akkor az Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűsége. Ha csak egy könyvet olvasnék el egész életemben, akkor valószínűleg ez lenne az. Nekem elképesztően meghatározó az egész életemre nézve, nagyon sokat adott, már másodjára olvasom.
Dzsúdló-koncert az MVM Dome-ban 2026-ban
Cabrera Martin
Ha már az idő múlásáról beszélünk, te hol érzed magad a saját karrieredben?
Amit én csinálni szeretnék a zenével, az nem egy hype-ra épül, hanem arra, hogy van egy Dzsúdló-zeneiségem, van egyfajta karakterem. Ezzel a lemezzel már az volt a célom, hogy diszkográfiát bővítsek, valami olyat csináljak, aminek van önálló helye a pályafutásomban. Pont Beton.Hofival beszéltük erről nemrég.
Nem úgy kell nyomni ezt az ipart, hogy három évig vagy a csúcson, kisajtolsz magadból mindent, utána meg elfogadod azokat a kompromisszumokat, amelyek jönnek egy ereszkedéssel. Nem szabad kapkodni.
Szerintem nekem olyan közönségem van, akik nem egy új lemez miatt jönnek velem. Azért fogynak el a jegyek a koncertjeimre, mert van egy sajátos világom. Én ezt szeretném építeni. Nagyon inspiráló volt a Bródy-dalok napja idén a Szigeten. Egy ilyen életpályát összerakni, 80 évesen még mindig színpadon állni, és azt mondani, hogy hiába telt el 60 év mióta megírtam ezeket a dalokat, még mindig büszkén vállalom – ez az, ami nekem is a célom. Valószínűleg 50 évesen már nem fogok évi 40-50 bulit csinálni, hanem az foglalkoztat majd, hogyan legyek hű ahhoz, amit addig alkottam.
https://hvg.hu/kultura/20260810_sziget-brody-janos-brody-dalok-napja-koncert-beszamolo-kritika
Az album zárószámában úgy fogalmazol, ,,elmentél Ázsiába önmagadat megtalálni”. Hogyan hatott erre a lemezre az ázsiai kultúra?
Szerintem az ázsiai zenei kultúrának alapvetően nem volt szerepe abban, hogy ez a lemez hogy hangzik meg hogyan néz ki. Inkább olyan szinten volt meghatározó, hogy nagyon más arcok dolgoztak rajta, mint korábban. Igazság szerint eddig Tembón kívül ritkán dolgoztam mással, ennek okán eddig a külföldi producerek is kimaradtak. Nekem érdekes volt a közös munka Only U-val vagy ampoffal, a koreai producerrel, akik egészen erősen az ázsiai underground zeneiségéből jönnek – ez irányadó is lett az albumon. Egészen sokat utaztam, máshol is írtam zenéket, nemcsak Japánban, hanem például Barcelonában is. Szerintem ez nagy segítség volt nekem az album készítése során. Valahogy utaznom kellett ahhoz, hogy zenét írjak. Ahány ország, annyi féle zeneiség – és ez mind hatott rám. Maga a japán kultúra nem köszön vissza szerintem ezen a lemezen. Rám mint emberre hatott sokat az utóbbi néhány évben Japán. Többször is voltam ott, jól esett az, hogy nagyon más kulturálisan, valahogy meg kellett fejtenem, ott az emberek hogyan élik az életüket. Más szabályrendszerek, más normák, amik mind hatással voltak rám – úgy érzem, megnyitottak mint embert, és mint alkotót is.
Nemcsak új producerekkel, hanem új előadókkal is dolgoztál. Milyennek érezted velük a közös munkát?
Nagyon könnyű volt, mert nagyon organikusan jöttek. Olyan arcokat hívtam – egyet leszámítva – akikkel már régóta szerettem volna együtt dolgozni. Schoblocher Barbarát a jelenlegi előadók közül az egyik legerősebb hangú énekesnek tartom, nagyon adta magát a helyzet, és megtisztelő volt vele együtt dolgozni. Gyurissal alapvetően mást irányt képviselünk, de érződik a zenéjében a lelke, és én ezt szeretem. A harmadik tag, aki azért kilóg a felsorolásból, az az ázsiai srác, aki teljesen random érkezett. Bementem egy ruhaboltba Japánban, ahol szólt a zenéje, és ráírtam. Erre a pillanatra egészen biztosan emlékezni fogok, hogy mennyire a véletlenen múlnak dolgok.
A tipikusan ,,dzsúdlós” számok mellett olyan dalok is szerepelnek az albumon, mint a jól vagyok, amely inkább a latinos, bossa nova-jellegű hangzásvilág felé közelít. Ez kísérletezés, vagy egyfajta megújulás kezdete?
Ezt nem tudom megmondani, igazából mentem azzal, ami ott megszületett. Rám nagyon jó hatással volt alkotóként az, hogy más producerekkel dolgoztam, úgy léptem ki a komfortzónámból, hogy igazából észre sem vettem. Láttam, hogy vannak emberek, akik ezt kritizálták, de nekem az volt a célom, hogy más szögből nézzek rá a „dzsúdlóságomra”. Nem mondanám direkt kísérletezésnek, de nyitottabb voltam az elmúlt hároméves alkotói időszakomban, mint korábban. Vannak még Ázsiában is elvarratlan szálaim, ha valahonnan még merítenék, akkor az inkább az ázsiai underground. Azt már tudom, hogy nekünk mi a fura, és kíváncsi vagyok, hogy más kultúrában mi számít annak. Talán következő projektként szívesen foglalkoznék klubzenével, ez régebb óta tervben van. Ennek itthon nem akkora a felvevő közege, mint egy popdalnak, de szívesen megmutatnám ezt a stílust a közönségemnek.
https://www.youtube.com/watch?v=KxrOjp-sBkU
Az április kormányváltás a kulturális életet is érinti. Mit gondolsz a változásokról, hogyan fogják befolyásolni a zeneipar alakulását?
Nagyon pozitív vagyok. Ez az év talán még arról szól, hogy kikapjuk a fejünket a hullám alól, és hirtelen veszünk egy nagy levegőt. Már kapunk levegőt, de ez még nem az a komfortos lélegzés, hanem a kapkodás. Nem fulladunk meg, de azért még nem állt vissza a pulzus. Nagyon sok év lesz, mire ebből regenerálódik a magyar társadalom, ha egyáltalán valaha sikerül. Szerintem akár évtizedekbe is telhet, mire teljesen le tudjuk vetkőzni ennek a rendszernek az összes hozadékát. A zeneiparra vonatkozóan iszonyatosan pozitív. Én nem azért nem szólaltam meg a politikával kapcsolatban, mert visszafogtam magam, hanem azért, mert szerintem vannak bizonyos fajta alkotási metódusok. Az én alkotásomba nagyon sokáig nem folyt bele ösztönösen a politika, nagyjából az utóbbi két évig. Utána annyira meghatározó ügyek történek a társadalomban és a zeneiparban is, amelyek elkerülhetetlenül meghatározták azt is, ahogyan zenélek. Hogy ennek milyen hatása lesz hosszú távon, azt nem tudom.
Szerintem nem is a politikai változás az, aminek nagy hatása van a zeneiparra, hanem a társadalom helyzete.
Az embereknek nincs pénzük, és ez nagyon erősen befolyásolja a kultúra fogyasztását. Amikor én kezdtem, akkor még klubszezonokat nyomtunk végig, és nekem az a két-három év klubozás alapozta meg az előadói identitásomat. Ha nincs pénz, akkor az emberek hiába nyitottak az újabb előadókra, nem lesz közönségük. Más nagyszínpadon kezdeni egyből egy pályafutást. Nálam is már nagyon gyorsan történtek a dolgok, az első klubkoncertem az Akváriumban volt, de a nagyobb fesztiválok felhozatala az elmúlt hat-hét évben szinte ugyanaz. Ennek oka van, és ez nem lesz tartható. Izgalmas, hogy ez innen hova fog menni, és hogyan fejlődik ki majd egy újabb előadói generáció.
