Bocsánatot kért a Converse, és eltávolított egy Instagramon közzétett reklámot, amelyet amiatt bíráltak, hogy a Ku-Klux-Klan (KKK) rasszista jelképeit jelenítette meg – számol be a Sky News.
A hirdetésben a dél-koreai K-pop-énekesnő, Karina volt látható szoknyában, kezében egy pár Chuck 70X sportcipővel. A szoknyára vetülő fény háromszöget formáz, amiről sokaknak a fehér felsőbbrendűséget hirdető, szélsőséges és rasszista gyűlöletcsoport tagjai által viselt csuklya jutott eszébe. A képet azért is kritizálták, ahogyan Karina a cipőket tartotta: egyesek szerint úgy néznek ki, mintha egy meglincselt ember lelógó lábai lennének.
A Nike tulajdonában álló amerikai ruházati vállalat pénteken nyilatkozatot adott ki, amelyben elnézést kért, és közölte, hogy eltávolította a hirdetést. „Megértjük, miért volt ez a kép mélyen felkavaró, és elismerjük, hogy hibáztunk. Eltávolítottuk a csatornáinkról, és azon dolgozunk, hogy minden olyan helyről eltávolítsuk, ahol megjelent. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie” – írták.
Lee Merritt texasi polgárjogi ügyvéd az Instagramon úgy reagált, hogy a Converse bocsánatkérése „nem teszi meg nem történtté” azt, hogy egy ilyen reklám átment a jogi, a marketing- és vezetői ellenőrzésen. A bostoni székhelyű vállalat nem reagált az arról szóló sajtómegkeresésekre, hogy hogyan ellenőrzik a reklámokat a közzétételük előtt, illetve miként hagyták jóvá a szóban forgó hirdetést.
Az alábbi fotón a kifogásolt termék látható:
https://x.com/TMZ/status/2101087656457142650/photo/1
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / NurPhoto / Marcin Golba